Három kisváros, ahol körülölel a béke és a nyugalom

Az OVO Network utazási szakértői megvizsgálták Európa nyaralóhelyeit, hogy aztán összeállítsák a legnyugodtabb úti célok listáját. A kutatás során a légszennyezési statisztikákat és a népsűrűségi adatokat is számításba vették, de a végeredménybe beleszóltak a relaxációval kapcsolatos szabadidős tevékenységek is. Mutatjuk, hová érdemes kiruccanni, ha meg akarjuk találni a belső békénket!

Hvar, Horvátország

Ez az apró horvát sziget bájos tengerparttal, maroknyi, de annál vendégszeretőbb lakossággal, valamint európai szinten is kiemelkedő szállodai hozzáférésével is büszkélkedhet. Emellett elragadó pincészetekben kóstolhatjuk a helyi borokat, a nyári időszakban pedig a híres levendulamezői is megérnek egy sétát.

A sziget eldugott partszakaszai igazi gyöngyszemek, ahol tényleg elbújhatunk a világ zaja elől.

Gruyeres, Svájc

A sajtok szerelmesei számára a svájci Gruyeres hegyi város ideális hely.

A középkori város gyógyfürdőiről is ismert, sőt, a hegyek lábánál található településen a legtisztább a levegő az egész kontinensen.

A helyi sajtokat fogyaszthatjuk fonduként, tésztaételeken vagy levesben tálalva, minden formában el fognak varázsolni bennünket. Ha pedig mindez nem lenne elég, a város 13. századi vára tökéletes kikapcsolódást kínál.

Zahara de la Sierra, Spanyolország

A Dél-Spanyolországban található város lélegzetelállító kilátásával és alacsony lélekszámával került a ranglista élére.

Annak ellenére, hogy a város luxusfürdőkkel rendelkezik, kevésbé ismert a turisták előtt, így a tömeget ott biztosan el lehet kerülni.

Az Andalúziában található településen gyönyörű templomok, fantasztikus bárok sorakoznak, a 14. századi vár pedig mindenkit elvarázsol. A város strandján vízi sportokat is ki lehet próbálni, de érdemes az egyik kisvendéglőben megkóstolni a garnélás tortillát, ami autentikus helyi étel.

Ha a nyugalmat a biztonság szempontjából keressük, arra is megvannak a jó úti céljaink! Az Economist Intelligence Unit közzétette a 2021-es Biztonságos Városok Indexét (Safe Cities Index), melynek élén Koppenhága áll, megelőzve Torontót és Szingapúrt.

(Forrás: Euronews, fotók: Unsplash)

kisvárosok | nyugalom | relaxáció | utazás | béke | városok

FOLYTASD EZZEL

A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel

A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
5 lélegzetelállító túraútvonal Európában, amin egyszer az életben végig kell menni
Hirdetés