Hőkamera alkalmazása miatt megbírságolták Belgium két legnagyobb nemzetközi repülőterét, elég furcsa indoklással.
Az adatvédelmi szabályok megsértése miatt a belga illetékes hatóság bírságot szabott ki a brüsszeli Zaventem, valamint charleroi-i repülőtérre, amiért a koronavírus-járvány elleni küzdelem részeként hőmérsékletellenőrzést végeztek a váróhelyiségbe érkező utasokon - jelentette a La Libre Belgique belga napilap kedden.
A belga repülőterek 2020-ban kezdték meg az utasok hőmérsékletének mérését, hogy így próbálják kiszűrni a koronavírussal fertőzötteket. A 38 fok feletti testhőmérsékletű utasoktól megtagadhatták a beszállást.
A belga adatvédelmi hatóság szerint a két repülőtér megsértette az adatvédelmi szabályokat, ezért a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtérre 200 ezer (mintegy 74 millió forint), a főként fapados járatokat fogadó charleroi-i repülőtérre 100 ezer eurós (mintegy 37 millió forint) büntetést szabott ki.
A hatóság szerint a testhőmérséklet-adatok az egészséggel kapcsolatos személyes adatnak számítanak.
A közegészségügyi vészhelyzet ellenére a repülőtereknek nem volt jogalapja az épületbe lépő utasok, illetve kísérőik testhőmérséklet-adatainak feldolgozására. Emlékeztettek: korábban már figyelmeztették a repülőtereket arra, hogy az intézkedés nem törvényes.
A Politico című brüsszeli hírportálnak a Zaventem repülőtér egyik illetékese azt mondta, nagyon csalódottak a hatóság döntése miatt, és vitatják, hogy a légikikötőnek ne lett volna jogalapja hőkamera használatára. A brüsszeli repülőtér rendkívül óvatos volt a hőmérséklet-ellenőrzés esetében - monda a neve elhallgatását kérő illetékes. Közölte: az intézkedésről tájékoztatták az utasokat, a mért hőmérséklet pedig csak néhány másodpercig volt látható a képernyőn. A hőmérséklet-adatokat bemutató képeket csak az arra felhatalmazott személyzet elemezte, a szerzett információt pedig nem kapcsolták más személyes adatokhoz - tette hozzá.
Hőkamerát a zaventemi repülőtér 2020 júniusa és 2021 januárja között, a charleroi-i repülőtér 2020 júniusa és 2021 márciusa között alkalmazott.
(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)
testhőmérséklet | bírság | belgium | utas | repülőtér | hőkamera
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
72 óra Amszterdamban
Egy festői „szellemfalu” csinos házikókkal, de egyetlen lakos nélkül
Kvíz: Mondunk egy települést, melyik nem Magyarországon található?
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!