A Royal Scotsman Sleeper Train két új lakosztálya több mint pazar, ráadásul 2024 májusától már ki is próbálhatjuk őket.
2024 májusában két új Grand Suite-tel kibővülve közlekedik majd a Royal Scotsman, amely a Skót-felföld festői tájaira viszi el a luxusutazások szerelmeseit. A hálókocsis körutazások két és hét éjszaka között mozognak és az Edinburgh Waverley állomásról indulnak, illetve oda is érkeznek vissza. A tematikus utazások között mindenki megtalálja azt, ami számára a legérdekesebb, hiszen
például a táj mellett a whisky-k és a kastélyok is a középpontba kerülhetnek.
Az új luxuskocsikban két- és egyágyas, valamint ikerkabinok is megtalálhatók természetesen a pompás új Grand lakosztályok mellett. A Tristan Auer belsőépítész tervei alapján kialakított lakosztályokhoz saját nappali, hálószoba és fürdőszoba is tartozik.
Az enteriőr pedig a vidéki kastélyok gazdagságát és kifinomultságát idézi meg.
A fésülködőasztal és az étkezőasztal egyaránt skót vörösfenyőből készült, a fürdőszobát pedig helyi kővel és fával burkolták. Az enteriőr színvilágában a
Skót-felföld zöld, szürke, bézs és kék árnyalatai köszönnek vissza.
A Grand Suite-hez a páratlan kényelem mellé komornyik-szolgáltatás is jár, ezen kívül egy ingyenes wellness-kezelést is ajándékba kapnak az utasok. A Belmond szerint wellness-kocsijuk kategóriájának egyetlen példánya Európában. A vonat két étkezőkocsijában minden este élő műsorok várják a vendégeket.
A két éjszakás körutazás a Grand Suite-ben személyenként hatrzer eurótól, azaz nagyjából 2,3 millió forintról indul.
(Forrás: RobbReport, fotók: Belmond)
vonatút | Belmond Royal Scotsman | Royal Scotsman | hálókocsis vonatút | vonat | belmond
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!


