Már mintegy ötvenezren írták alá azt a petíciót, amiben követelik: dolgozzanak ki egy olyan jogszabályt, ami lehetővé teszi, hogy kitiltsák a személygépkocsikat a német fővárosból, megnyitva ezzel az utat egy zöldebb, egészségesebb, csendesebb és biztonságosabb jövő felé.
A berlini szenátus most hivatalosan is fontolóra veszi az ötletet, és februárban meg is születhet a döntés ezzel kapcsolatban. Ha elutasítják a petíciót, megkezdődik az aláírásgyűjtés második köre.
Amennyiben összegyűlik 170 ezer aláírás, a lakosság szavazhat majd az autómentes városról.
A Berlin Autofrei kampánya azt szeretné elérni, hogy az S-Bahn-hálózat által körülvett teljes területről kitiltsák az autókat. Ha ez sikerül,
a német főváros rendelkezne a világ legnagyobb autómentes városi területével.
A tilalom alól természetesen rengeteg kivétel lenne. Továbbra is vezethetnének azok, akiknek a munkájukhoz autóra van szükségük, illetve akiknek mozgáskorlátozottságuk miatt nélkülözhetetlen a személygépkocsi. A sürgősségi szolgálatok nyilvánvalóan mentesülnének a jogszabály alól, és mivel az embereknek néha valóban autót kell vezetniük például egy költözés miatt,
minden állampolgár évente tizenkétszer kocsiba pattanhatna.
A Berlin Autofrei szerint ahhoz, hogy a kormány közlekedési károsanyag-kibocsátását a vállalt szintre tudja hozni, egy éven belül az autók felét elektromosra kellene cserélni. Ez azonban nem fog megtörténni, így a szakmai szervezet szerint az egyetlen megoldás az, hogy a vezetési időt csökkentik.
Úgy vélik, az autók betiltása számos előnnyel járna, így csökkenne a légszennyezés, több közterület szabadulna fel a zöldterületek, a gyalogosok és a kerékpárosok számára. Ráadásul a kevesebb autó kevesebb közlekedési balesetet is jelentene.
(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images)
légszennyezés | személygépkocsi | környezetvédelem | berlin | utazás | autó
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Kvíz: mennyit ismersz fel a világ leghíresebb strandjai közül?
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

