Megtörtént az, amivel mindig ijesztgetik a repülőjegy-tulajdonosokat

Gyakran hallani a figyelmeztetést, hogy ne mutogassuk, és főleg ne tegyük fel a közösségi oldalakra a beszállókártyánkat, legalábbis ne az utazás előtt, mert könnyen ellophatják azt.

Most pedig kiderült, hogy az ember nem lehet elég óvatos. Egy texasi férfi, a 26 éves Wicliff Yves Fleurizard ugyanis a reptéren fotózta le titokban egy kislány beszállókártyáját, amely a Delta Air Lines Salt Lake Cityből Austinba tartó járatára szólt.

Illusztráció

A férfi állítólag több utas telefonját illetve beszállókártyáját is lefényképezte, amikor azok nem figyeltek, majd a telefonján felmutatta az egyiket.

Fleurizard sikeresen fel is szállt a gépre, és csak akkor bukott le, amikor a járat már a kifutópálya felé tartott. Amikor az egyedül utazó kislány beszállókártyáját beolvasták, a rendszer azt mutatta, hogy a jeggyel már beszálltak.

Illusztráció

A repülőgépen Fleurizard megpróbálta kinyitni a vészhelyzeti felszerelés tárolására szolgáló ajtót, mire egy légiutas-kísérő a gép elején lévő mosdó felé irányította. A férfi hosszú időt töltött a mellékhelyiségben, miközben a többiek beszálltak.

Csak akkor lépett ki a mosdóból, amikor a beszállás befejeződött, és a repülőgép ajtajait biztosították, de rögtön a hátsó részen található mosdó felé vette az irányt. Amikor másodszor is felbukkant, a gép már a kifutópálya felé gurult, egy utaskísérő azonban észrevette, hogy a gépen nincs szabad ülés.

Illusztráció

Az utaskísérők akkor ellenőrizték Fleurizard nevét a rendszerben, de nem találtak jegyet, amelyet erre a névre foglaltak volna. A gépnek így vissza kellett mennie a kapuhoz, ahol a rendőrök várták a férfit. Most bűncselekménnyel vádolják, mert potyautasként tartózkodott a repülőgépen.

Felvetődik a kérdés, hogy tudatosság vagy paranoia bizonyos dolgokat megtenni a biztonságunkért, de akárhogy is, nem tudhatjuk, hogy egy-egy trükk mikor jön majd jól.

(Forrás: Daily Beast/Yahoo, képek: Getty Images)

lopás | repülőjegy | beszállókártya | telefon | fotó

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom