Franciaország fővárosában és több nagyvárosában jelenleg is tüntetések és sztrájkok zajlanak a nyugdíjkorhatár emelése miatt. A szemétprobléma ugyan megszűnni látszik, miután a köztisztasági alkalmazottak újra munkába álltak, de a közlekedésben fennakadásokra kell számítani, és néhány műemlék is zárva tart.
A fennakadások tehát elsősorban nem a közbiztonságot, hanem az utazási élményeket érintik. A legutóbbi országos sztrájk március 28-án volt, amelynek keretében Eurostar- és TGV-járatokat kellett törölni, a párizsi Gare de Lyonon pedig késésekkel kellett számolni, miután a peronon tüntetők gyűltek össze.
A légiirányítók április 1-ére és 2-ára hirdettek sztrájkot, ami miatt országszerte járattörlésekre kell számítani.
Szombaton a toulouse-i és bordeaux-i repülőterekről induló járatoknak mintegy húsz százaléka nem közlekedik, vasárnap a Párizs-Orly repülőtéren a járatok huszonöt százalékát, Toulouse-ban, Bordeaux-ban és Nantes-ban pedig a járatok húsz százalékát törlik. Az utazóknak azt tanácsolják, hogy mielőtt elindulnak a repülőtérre, nézzék meg, hogy a járatuk menetrend szerint közlekedik-e.
Az utazási fennakadások mellett a látványosságok előre látható vagy váratlan zárvatartása is érintheti a vakációs terveket, ahogyan az Louvre esetében is történt és az Eiffel-toronyra is igaz.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor érnek véget a tüntetések. A következő sztrájkot hivatalosan április 6-ra tervezik, de a fennálló helyzet akár nyárig is kitarthat, ha nem sikerül megoldást találni a nyugdíjreformmal kapcsolatos kifogásokra.
Ha mindez nem riaszt el a párizsi utazástól, itt ahhoz adunk néhány tippet, hogy teljesen ingyen fedezd fel a várost, és ha ott jársz, ezt az öt programot semmiképp ne hagyd ki!
(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)
párizs | biztonság | tüntetés | franciaország | utazás | sztrájk
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!