Egyelőre egészen hihetetlennek tűnik, de az utasok járnak legjobban a miniszter és a főpolgármester megállapodásával.
Lázár János és Karácsony Gergely közös közleményt írt ki, melyben kifejtik, mi lesz a sorsa a budapesti tömegközlekedési bérleteknek és a vármegyebérleteknek, valamint ezek összevonásának. A közleményből az látszik, hogy gyakorlatilag a budapesti BKK bérlet értelmét veszti, ugyanis az ugyanannyiba kerülő (9 500 forint) vármegyebérlet teljesen jó lesz minden budapesti vonalon is.
"Az építési és közlekedési miniszter és a főpolgármester a mai találkozóján egy teljesen új, átfogó megállapodást kötött a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés viszonyának rendezéséről. A megállapodás utasok százezrei számára teszi olcsóbbá és egyszerűbbé a közösségi közlekedés használatát.
A megállapodás értelmében a Budapest-bérlet változatlanul érvényes marad a főváros egész területén a BKK mellett a MÁV, a Volán és a HÉV járatain is. A Pest vármegyére váltott havi bérletet, illetve a havi országbérletet 2024. március 1-től a BKK járatain is elfogadják. Mindegyik bérletet mindkét fél árusítani fogja minden értékesítési csatornáján.
(...) A megállapodás technikai részleteit a minisztérium és az önkormányzat a közlekedési vállalatok bevonásával dolgozza ki úgy, hogy az 2024. március 1-jén hatályba léphessen."
(Forrás: Karácsony Gergely Facebook, nyitókép: Unsplash)
budapest | bkk bérlet | bkk | vármegyebérlet
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!