Nem kicsit meredek áron fog elkelni konkrétan egyetlen egy dal. Előre mondjuk: sokszáz millió forintról van szó.
Bob Dylan Blowin' in the Wind című számának új felvétele, amelyet új analóg formában, egyetlen példányban rögzítettek, akár egymillió fontért (459 millió forintért) is elkelhet a Christie's júliusi árverésén.
Dylan 1962 júliusa óta először vette fel újra klasszikus tiltakozó dalát; az új verziót a zenész a T Bone Burnett által kifejlesztett, új analóg formátumban készítette el, és ez lesz az Ionic Original debütáló kiadványa.
Az Ionic egyedi, lakkozott alumíniumlemezeket fog gyártani. A Dylan-felvételt a Christie's július 7-én árverezi el Londonban. Előzetes becslés szerint 600 ezer és egymillió font (275-459 millió forint) közötti árat várnak érte.
Burnett a sajtóközleményben kiemelte, hogy Dylan hatvan évvel azután készített új felvételt a dalból, hogy megírta és először vette fel. Hozzátette: "a Blowin' in the Wind egyszerre mélyen aktuális napjainkban, és rezonál a művész életére és tapasztalataira". A polgárjogi mozgalom himnuszává vált dal gyakran énekelték templomokban is.
Dylan amerikai turnéja májusban kezdődik. November 1-jén pedig megjelenik Philosophy of Modern Song című könyve, amely több mint 60 esszét tartalmaz olyan előadók dalairól, mint Nina Simone, Hank Williams és Elvis Costello.
(Forrás: MTI, fotók: Getty)
blowing | bob dylan | Christie’s | Rock | zene | modern song
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!