Az egyik online utazási platformon már ki is lehet szűrni a keresési eredmények közül.
Az Amerikai Légiközlekedési Hivatal ideiglenesen leállított több Boeing 737 Max 9-es gépet az Alaska Airlines balesete után. Bár konkrétan azt a konfigurációt csak kevés légitársaság használta, meglepően sok utas van, aki ezek után nem teljesen bízik ebben a modellben. Nekik a Kayak keresőoldal siet a segítségükre, ahol ki lehet szűrni a keresési találok közül az érintett járatokat.
Az online utazási platform szerint a hónap eleji incidens óta ugrásszerűen megnőtt azon felhasználók száma, akik szeretnék elkerülni ezt a géptípust.
A január 5-i balesetét követően, január 6. és 10. között tizenötször gyakrabban használták a szűrőt, ezért a platform még láthatóbbá tette azt, és hozzáadta külön a 737 Max 8 és Max 9 modellek szerinti szűrés lehetőségét.
Ez az opció egyébként nem teljesen újdonság, az oldalon már 2019-ben is volt példa hasonlóra, akkor is ki lehetett szűrni a Boeing 737 Maxokat, miután két ilyen gép is balesetet szenvedett. 2018-ban a Lion Air Indonéziában, 2019-ben pedig az Ethiopian Airlines járata. Később átvizsgálás céljából ki is vették a forgalomból az érintett típust.
Ebből a cikkből kiderül, hogy hogyan érintik a vizsgálatok az európai légitársaságokat, itt pedig azt tudhatod meg, melyek a világ legbiztonságosabb légitársaságai.
(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)
boeing | Boeing 737 Max 9 | biztonság | géptípus
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!