Manhattan ma többek között a felhőkarcolóiról híres, egy olasz városnak pedig annyi magas tornya volt, hogy nyugodtan kikiálthatnánk a középkori New Yorknak.
A történészek szerint Bolognában a tizenkettedik-tizenharmadi században mintegy száznyolcvan torony állt. Közülük az egyik legmagasabb, amely majdnem száz méteres, még ma is áll.
De mégis miért volt szükség ennyi toronyra? Valószínűleg ezek az építmények a város leggazdagabb családainak védelmét szolgálták az invesztitúraharc idején, amikor az egyház és az állam harcban bonyolódott egymással az egyházi vezetők beiktatásának (az invesztitúrának) jogáért.
Tornyok helyezkedtek el ugyanakkor a városfalon is, amelynek helyén még mindig található néhány erődített kapu.
Az olyan rendkívül magas tornyok építése, mint amilyenek ezek voltak, korántsem volt könnyű vagy egyszerű feladat. Egy tipikus középkori bolognai torony felépítéséhez körülbelül három és tíz év közötti munkára és rengeteg jobbágyra volt szükség. A tornyoknak, amelyeket ebben az elképesztően érdekes, de legalább ennyire homályba vesző korszakban építettek, négyzet alakú alaprajzuk volt, alapjaikat pedig öt-tíz méter mélyre ásták, földbe vert rudakkal erősítettek meg, és kaviccsal valamint mésszel borították.
A 13. században azután a legtöbb tornyot lebontották vagy lerombolták, de nem egy közülük egyszerűen összeomlott. Amelyek megmaradtak, azokat később például börtönként, üzletként vagy lakóépületként hasznosították újra, vagy egyszerűen csak meghagyták dísznek. Jelenleg kevesebb mint húsz tornya van Bolognának, melyek közül egyet éppen most próbálnak megmenteni az összeomlástól.
Bologna egyébként az egyik legjobb város, ha Olaszországban kezdenénk új életet, ráadásul folyamatosan fejlődik: jelenleg például egy Európában is különlegességnek számító gigaprojekt keretében az egész várost bedigitalizálják.
(Forrás: The Mind Circle, képek: Getty Images)
manhattan | olaszország | bologna | torony | középkor | építészet
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!