Látványos kiállítás nyílt a brutalizmus világhírű magyar építészéről

November 9-től január közepéig látogatható Pécsen, az m21 Galériában a Breuer Marcell tiszteletére rendezett emlékkiállítás. Breuer Marcell világhírű építész, a 20. századi modern építészet meghatározó alakja, akit sokszor amerikai vagy olykor német származású építészként emlegetnek. Holott, Breuer 1902. május 21-én Magyarországon, Pécsen született, innen indult alig húsz évesen később nemzetközivé vált karrierje.

A város Főreál Gimnáziumában érettségizett, majd húszévesen a bécsi Képzőművészeti Akadémián, néhány hónappal később pedig a Bauhausban folytatta tanulmányait, amelyek befejeztével a továbbiakban ő maga is tanított az iskolában. Ehhez a korszakhoz fűződik

az első csőbútorok megalkotása, amellyel nevet szerzett magának Európában.

A Bauhaust elhagyva azzal a szándékkal tért vissza Magyarországra, hogy építészirodát nyit Budapesten. A Magyar Építész Kamara azonban nem ismerte el a Bauhausban szerzett oklevelét. Ezt követően európai és észak-afrikai tanulmányutakon vett részt, majd kisebb londoni kitérő után,

1937-ben Walter Gropius meghívására az Egyesült Államok Harward Egyetemére ment tanítani.

A1950-es évektől kezdve számos megbízást kapott az Egyesült Államokban és Európában.

1968-ban a Time magazin a modern építészetet meghatározó tizenhárom alkotó egyikeként emlegette.

Breuer haláláig kötődött szülővárosához, ám a dokumentumokon, magánleveleken és fényképeken kívül nem sok emlék maradt tőle Magyarországon.

A kiállítás tehát ezekből az emléktöredékekből világítja meg Breuer Marcell, a világhírű pécsi építész munkásságát, és mutatja be a bútorok és a művek stílusjegyeire összpontosítva a bútortervezőt és a brutalista építészt,

a kozmopolita világpolgárt és Pécs város szülöttét.

A korabeli fényképek, dokumentumok és Breuer korai képzőművészeti alkotásai mellett a kiállításon látható Breuer számos székterve eredeti kivitelben és mai utángyártott változatban egyaránt.

Breuer bútorai mellett néhány kortársának (Le Corbusier, Walter Gropius, Eileen Grey) bútora is láthatók, valamint mai sztártervezők munkáiban szembesülhetünk a hajlított cső- és fémváz tovább élésében. A kiállítás kulcsdarabja Breuer gránit asztala, amelyet néhány évvel ezelőtt a Magyar Nemzeti Bank vásárolt meg.

Főbb épületeivel maketteken, tervrajzokon és videofelvételeken keresztül ismerkedhetünk meg. A kiállításon megtekinthető Kardos István Breuer Marcellel készült egyetlen magyar nyelvű beszélgetése és Seres Tamás 2020-ban készült filmje is.

(Fotók: Rajnai Richard)

tervező | brutalista | építész | breuer marcell | tárlat | kiállítás

FOLYTASD EZZEL

A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel

A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa