A rendőrség darabokra szabdalva találta meg Bruce Lee-t: a kung-fu királyának halála után 32 évvel vágták szét a róla készült szobrot

Darabokra vágva találták meg Bruce Lee mostari szobrát.

Darabokra szabdalva találták meg Bruce Lee-nek, a kung-fu királyának a bronzszobrát szombaton a bosznia-hercegovinai Mostarban, közölte az N1 nyugat-balkáni, regionális hírtelevízió.

A szobor hétfő hajnalra tűnt el a boszniai város egyik parkjából. A rendőrség közleménye szerint szombaton elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint a múlt hét végén ellopta a szobrot, és feltételezhetően darabokra vágva, fémhulladékként akarta értékesíteni.

Bruce Lee életnagyságú – 168 centiméteres – szobrát 2005-ben állították fel azzal a céllal, hogy mérsékeljék az etnikai megosztottságot az országban és a városban. Az emlékmű kezdeményezői szerint ugyanis Bruce Lee-t egyaránt szeretik a muszlimok és a keresztények, a bosnyákok, a szerbek és a horvátok is. A szobrot Ivan Fijolic horvát szobrász készítette.

A kung-fu mester halálának 32. évfordulója alkalmából készült emlékmű védekező pózban állt, arccal észak felé, hogy ne tekinthessék sem a tőle keletre élő muszlimok, sem a tőle nyugatra lakó horvátok ellenségesnek a testtartását.

(Fotó: Getty)

bruce lee | szobor | bosznia-hercegovina | kung-fu

FOLYTASD EZZEL

Ide mennek ősszel a magyarok: ezekre az itthoni helyekre érkezik a legtöbb foglalás

Ez a bambuszerdő világhírű, de ezt az arcát szinte sosem látjuk

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram