Sztrájkolnak.
Törölte legtöbb, október 1-i járatát a Brussels Airlines belga légitársaság, mert a személyzet zöme, köztük a biztonsági egységek egynapos munkabeszüntetést tartanak aznap – derült ki a légitársaság pénteki közleményéből.
A tájékoztatás szerint a szakszervezetek által, a jobb munkakörülmények és nagyobb fizetés elérése érdekében szervezett sztrájkhoz a takarító és a vendéglátó személyzet mellett a biztonsági személyzet nagy része is csatlakozott, ez pedig "jelentősen csökkenti a biztonsági ellenőrzések lehetőségét" a brüsszeli Zaventem repülőtéren.
Ezért a közleményben arra kérték a többi légitársaságot is, csökkentsék aznapra minimálisra a légikikötőből induló, illetve érkező járataik számát.
A Brussels Airlines a lehető leghamarabb értesíteni fogja az érintett járatok utasait és igyekszik alternatív utazási módokat találni számukra, biztosítandó, hogy gyorsan elérjenek úti céljukhoz – olvasható a közleményben, amelyben nem zárják ki annak lehetőségét sem, hogy egy nappal korábbi vagy későbbi járatra biztosítanak számukra helyet.
(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)
sztrájk | repülés | október 1. | egynapos | Brussels Airlines | utazás
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
A nagymamás utazás lett az év egyik legkülönlegesebb trendje
Kvíz: mennyit ismersz fel a világ leghíresebb strandjai közül?
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!