Örülnek, hogy végre széles mosollyal üdvözölhetik az utasokat.
Nagy-Britanniában hamarosan megszűnnek a beutazási korlátozások, szerdától pedig eltörlik a Heathrow-n a kötelező maszkviselést, bár a reptér továbbra is ajánlja a száj és az orr eltakarását, különösen akkor, amikor nem oldható meg a távolságtartás.
Mint közleményükben írták, a maszkok továbbra is rendelkezésre állnak a terminálon, és azt is hozzátették, “tudjuk, hogy egyes utasok kiszolgáltatottnak érezhetik magukat, ezért arra biztatjuk kollégáinkat, hogy legyenek tisztelettudóak, és takarják el a szájukat és az orrukat, ha olyan utas közelébe kerülnek, aki igényli ezt.”
A változás a Heathrow összes termináljára, busz- és vasútállomására, valamint irodahelyiségére vonatkozik.
Eközben a légitársaságok is lazítanak a maszkszabályaikon, ahogyan ezt elsőként a Jet2 majd a Tui is megtette, és többnyire az adott úti célokon érvényben lévő követelményektől teszik függővé a döntést. Mint Jason Mahoney, a British Airways operatív igazgatója elmondta, “március 16-tól az ügyfeleknek csak akkor kell maszkot viselniük a járatainkon, ha az úti cél ezt megköveteli”. A karibi utakon ennek értelmében már le lehet venni a maszkot, de Amerika irányába még szükség van rá.
Most, hogy egyre kényelmesebbé válik a nemzetközi utazás, sokan kedvet kaphatnak egy napsütéses tavaszi kiránduláshoz. Ezeken a szakrális helyszíneken például igazán autentikus módon ünnepelhetjük a tavaszi nap-éj egyenlőséget, de elruccanhatunk erre az új francia úti célra is, vagy megnézhetjük, milyen dobással várja Izland a jó időt.
(Forrás: independent.co.uk, képek: Unsplash, Pixabay)
Nagy-Britannia | maszkviselési kötelezettség | repülőtér | london | maszkviselés eltörlése | heathrow
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!