Tavaszra halasztja minden budapesti járatának indítását a román AirConnect légitársaság, és az is kiderült, mi lesz a már jegyet váltókkal.
Március végére halasztja romániai belföldi, valamint a budapesti járatai indítását az újonnan alapított román AirConnect.
A társaság azzal indokolta a halasztást, hogy késik az általa megrendelt második repülőgép leszállítása, és a járatok beindításának az operatív előkészítésében is késés jelentkezett.
Az AirConnect azt is közölte, hogy e-mailben és telefonon értesítik a halasztásról azokat, akik a 2022. október 15. és 2023. március 25. közötti időszakra már jegyet váltottak.
Ők visszakérhetik az út árát, vagy egy későbbi időpontot jelölhetnek meg az utazásra. Emellett a légitársaság tett egy nagyon gáláns ajánlatot is: kárpótlásul a rosszul járt utasok egy ingyenes jegyet is kapnak, amit 2023. január 15-ig kell lefoglalniuk.
Az AirConnect légitársaság augusztus végén közölte, hogy október 15-től Kolozsvár-Budapest és Bukarest-Budapest járatot indít. Bejelentését követően azonban a magyar Aeroexpress Regional társaság is elindította a Budapestet Kolozsvárral, Debrecent pedig Kolozsvárral és Marosvásárhellyel összekötő járatait.
A társaság júliusban kezdte el működését egy 68 férőhelyes ATR-72-600-as repülőgéppel, és a román turisták által kedvelt tengerparti desztinációkra működtetett charter járatokat. Korábban azt közölte, hogy flottája augusztusban további két ATR-72-600-assal bővül. Ezekkel kívánt - a budapesti járatok mellett - romániai belföldi járatokat is indítani és október közepére tervezte a Bukarestet Nagybányával, Nagyszebennel, Marosvásárhellyel és Suceavával összekötő járatok indítását is.
(Forrás: MTI, fotó: AirConnect)
járattörlés | légitársaság | air connect | románia | román
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!