Megújult dizájnnal várja Budapest a turistákat

A Budapest Brand Nonprofit Zrt. – miközben folyton keresi a városban rejlő lehetőségeket – úgy alakítja a főváros márka és turizmus stratégiáját, hogy élhető és szerethető városképet közvetítsen a budapestiek és az ide érkező turisták felé.

A Budapest Brand terméke és egyben Budapest hivatalos turisztikai városkártyája az ide látogatók körében igen népszerű Budapest Card. A nemzetközi trendeket követve idén a cég teljes kártyaportfóliója új arculatot kapott: a lendületes és színes dizájn nem csak a Budapest Card-on, de a hozzá kapcsolódó egyéb kommunikációs eszközökön, termékeken is megjelenik,

tükrözve ezzel a „Budapest, a modern európai nagyváros” üzenetet.

A hetvenötezer példányban, hat nyelven megjelent, számtalan kedvezményes városi attrakciót és szolgáltatást tartalmazó Budapest Card katalógus már szintén a megújult dizájnnal várja a fővárosba látogatókat. Az új arculatot hordozzák már a szórólapok, plakátok és a Budapest Card partnereket jelölő negyvenezer példányban megjelent egyedi várostérkép is. Fokozatos bevezetésben a Budapestinfo turista információs irodák (Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A és 2B terminál, Városháza park), valamint a huszonkét közterületi értékesítő pont is az új dizájnnal jelenik meg 2022 második félévétől.

Új köntösben a Budapestinfo.hu turisztikai weboldal és webshop

 Tartalmi és arculati frissítést, kisebb ráncfelvarrást kapott a Budapestinfo.hu weboldal és kártyawebshop is. A felhasználók a honlapon is teljesen új Budapest Card arculattal találkozhatnak színes, modern köntösben. A változáshoz kapcsolódóan az egész oldal és a webshop arculata is megújult, nem teljesen szakítva az eddig megszokott formai elemekkel.

A Budapest Brand munkatársai kutatások alapján az oldal teljes menüstruktúráját átalakították, hogy a felhasználók minél gördülékenyebben megtalálják a számukra hasznos információkat. Az átalakításkor a felhasználói és fogyasztói szokásokat figyelembe véve a vásárlási folyamat is sokkal egyszerűbb és áttekinthetőbb lett: az oldalra látogató hazai és külföldi turisták egyaránt megtalálják az aktuális ajánlókat, híreket és a főváros városkártyája, a Budapest Card által nyújtott különböző kedvezményeket, ingyenes lehetőségeket. Könnyebben elérhetővé váltak a gyakori kérdések (gyik) és a hasznos információkat tartalmazó menüpontok, valamint a turisztikai nevezetességek, látványosságok is.

Partnerségben a Sziget Fesztivállal: Budapest Card Sziget Különkiadás

 A Sziget Fesztivál már huszonnyolc éve szerves része és alkotóeleme Budapest hömpölygő és lüktető dinamikus erejének. A Budapest Brand a Szigettel közösen hozta létre a Budapest Card Sziget Edition-t, hogy az ideérkező vendégek ne csak az egy hetes fesztiválra, hanem a város különböző izgalmas pontjaira is ellátogassanak, fedezzék fel a nevezetességeket, és éljék át az egyedülálló Budapest-élményt.

Faix Csaba, a Budapest Brand vezérigazgatója ezzel kapcsolatban korábban elmondta, a Sziget Budapest elsőszámú turisztikai attrakciója.

Meglátása szerint a közel száz országból érkező fesztiválozók a város jó hírét viszik szerte a világban, ami kulturális és turisztikai szempontból is több mint városmarketing, hiszen a Sziget kétségkívül a legmenőbb és legtöbbet emlegetett hazai márka.

– "Budapest abszolút stratégiai partnerként tekint a Szigetre, ezért is döntött úgy a Főváros közgyűlése, hogy újabb öt plusz öt évre ad otthont a fesztiválnak, tehát a Sziget itt otthon van!" – tette hozzá.

A kettő, öt, vagy kilenc napos speciális kártya számos értékes kedvezményt foglal magában:

a Sziget Transzfer busz például ingyenes közlekedést nyújt a Liszt Ferenc repülőtértől egészen a Sziget bejáratáig, ezen felül ingyenes a budapesti közösségi közlekedés, ingyenes a Sziget hajójárat, valamint a város ikonikus termálfürdőibe is első alkalommal ingyen majd a következő látogatáskor húsz százalék kedvezménnyel lehet belépni, további ötven túra, múzeum, kiállítás és gasztrohely is kedvezményes vagy akár díjmentes szolgáltatást nyújt a Budapest Card Sziget Edition-nel.

A Budapestre érkezők már a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér digitális és egyéb felületein is Budapest megújult turisztikai arculatával találkozhatnak.

A Sziget szervezésében a fesztiválra érkező nemzetközi újságíróknak és véleményvezéreknek egyedi sajtóprogramot szervez idén a Budapest Brand, ahol Budapest különleges, új és egyedi hangulatait, helyszíneit mutatják be a sajtónak.

Hello Budapest Card

A belföldi utazóknak szól a megújult negyvennyolc órás Hello Budapest Card,

amely a Fővárosba látogatóknak nyújt számos kedvezményes lehetőséget. A három-négy-öt csillagos partner szállodákban két éjszaka közvetlen foglalása esetén a harmadik éjszakát ajándékba kapják. A belföldi turizmus élénkítését segíti a kártya harminc ingyenes és hetven kedvezményes szolgáltatása.

A Hello Budapest Card díjmentes belépést biztosít egy történelmi fürdőbe és egy strandfürdőbe, tartalmazza az ingyenes közösségi közlekedést és belépőjegyet számos múzeumba és városnéző programra.

(Fotók: Budapest Brand és Getty Images)

budapest card | budapest brand | budapest

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom