A WayAway kutatása szerint a nők huszonnégy százaléka biztonsági okok miatt lemond az utazásról. Ezért összeállították számukra a világ legbiztonságosabb városainak listáját, amin a magyar főváros igen előkelő helyen szerepel.
A kutatásban a WayAway nevű utazási oldal a világ több mint kétszáz városát vizsgálta meg, hogy segítse a hölgyeket utazásaik megtervezésében. A vizsgálat eredményeképpen pedig összeállt egy harmincas lista a legbiztonságosabb városokról, amiket kifejezetten ajánlani tudnak az egyedül utazók számára. A kutatás során interjúkat készítettek a helyi lakosokkal, plusz több forrásból vizsgálták a legfrissebb biztonsági jelentéseket.
A vállalat PR és kommunikációs vezetője, Janis Dzenis szerint a női utazók biztonságérzete gazdasági szempont is, hiszen amennyiben garanciákat tudnak adni a hölgyeknek, növelni tudják eladásaikat egy olyan célcsoport körében, amely a világ lakosságának felét alkotja.
A rangsor első helyére Izland lélegzetelállító fővárosa, Reykjavík került, a második helyet a Puerto Ricóban található, napsütötte San Juan szerezte meg.
A harmadik legbiztonságosabb városnak pedig Budapest bizonyult.
Íme, a világ harminc legbiztonságosabb városa az egyedül utazó nők számára:
- Reykjavík, Izland
- San Juan, Puerto Rico
- Budapest, Magyarország
- Szingapúr
- Madrid, Spanyolország
- Toronto, Kanada
- Boston, Egyesült Államok
- München, Németország
- Dublin, Írország
- Berlin, Németország
- San Diego, Egyesült Államok
- London, Egyesült Királyság
- Oahu/Honolulu, Hawaii
- Tokió, Japán
- Hongkong
- Bécs, Ausztria
- Doha, Katar
- Barcelona, Spanyolország
- Washington, Egyesült Államok
- Amszterdam, Hollandia
- Seattle, Egyesült Államok
- Orlando, Egyesült Államok
- Houston, Egyesült Államok
- New York, Egyesült Államok
- Los Angeles, Egyesült Államok
- Chicago, Egyesült Államok
- San Francisco, Egyesült Államok
- Kuala Lumpur, Malajzia
- Prága, Csehország
- Las Vegas, Egyesült Államok
Az egyedül utazó hölgyek busszal is eljuthatnak a magyar fővárosba, hiszen Budapestet is érinti a világ leghosszabb buszútja. A TIME magazin által is ajánlott fővárosunkban járva pedig érdemes fejest ugraniuk a gasztronómiába is. Ebben a cikkünkben Budapest egyik legszebb éttermének irányváltásáról írunk.
(Forrás: TimeOut, fotók: Getty)
biztonság | budapest | biztonságos város | női utazók | utazás | egyedül utazók
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
