Avagy egy 2023-ra abszolút jellemző tételmondat: az árnövekedés már igazából csökkenés. Mondjuk, hol és mennyit változtak március végére a lakásárak!
Továbbra is a széles szakadék a lakáspiacon, ami a kínálat és a kereslet alakulását illeti. Ez pedig egyre jobban látszik a használt lakások átlagos négyzetméterárának alakulásán, derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a március végén jellemző kínálati árakat mutatja be.
Trendforduló árcsökkenéssel
Bár éves összevetésben még mindig jelentős drágulás látható az átlagos négyzetméterárak alapján az országos piacon, tavaly ősszel megtorpant az áremelkedés. Sőt, bizonyos lokációk kínálatában már csökkentek az árak. Ezen felül a vásárlók alkupozíciója a tavalyi szint másfélszeresére, 6-8 százalékra nőtt 2023-ban. Így nem túlzás azt mondani, elindult az árcsökkenés. A folyamat hattérében elsősorban az áll, hogy a magas lakáshitelkamatok, a bizonytalan környezet miatt sok háztartás későbbre halasztotta a tervezett költözést.
Miközben az eladó lakások iránt érdeklődők száma csökkent, a kínálat jelentősen nőtt. Budapesten több mint 20 százalékkal bővült tavaly márciushoz és majdnem 10 százalékkal idén januárhoz képest.
A megyeszékhelyeken összességében több mint 60 százalékkal nőtt a kínálat egy év alatt, de az idei év első hónapjához képest is két számjegyű, több mint 11 százalékos bővülés következett be.
Árcsökkenés több fővárosi kerületben
Budapesten március végén 952 ezer forint volt az eladó használt lakások átlagos négyzetméterára, ez több mint 8 százalékkal haladja meg a tizenkét hónappal ezelőttit.
Ugyanakkor a januárhoz képest mindössze 0,4 százalékos emelkedtek az árak, ami már csak stagnálást jelent, több városrészben pedig már csökkentek is az árak az év elején látott szintekhez viszonyítva.
Az egyik legnépszerűbb fővárosi lokációnak számító XIII. kerületben 1,7 százalékkal 1,06 millió forintra mérséklődött az átlagos négyzetméterár. A XV., a XX., a XXI. és a XXII. kerületben 2-3 százalékos csökkenés ment végbe két hónap alatt, így a négyzetméterár 698-971 ezer forintra változott.
A megyeszékhelyeken 3-34 százalékkal nőttek az árak éves összevetésben. A januári árakhoz képest Szombathelyen, Debrecenben, Pécsen és Kecskeméten 0,7-3,9 százalékkal 518-754 ezer forintra süllyedtek a négyzetméterárak. Számos megyeszékhelyen pedig stagnálásról beszélhetünk. Igaz vannak azért kivételek, Egerben, Szolnokon és Tatabányán egyaránt 5 százalék körüli emelkedés következett be január óta, így a négyzetméterárak 471-547 forintra nőttek.
A szakértők szerint az infláció visszahúzódása, ezzel együtt a kamatok csökkentésére van szükség ahhoz, hogy élénkülés jöjjön a használt lakások piacán. Egyelőre korai pontos előrejelzést mondani erre, de várhatóan az év második felében már kedvezőbb lesz a helyzet.
(Fotók: Unsplash)
négyzetméterár | lakás | árcsökkenés | ingatlan | budapest
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!