Bukarest főpolgármestere engedélyt adott csütörtökön arra, hogy a több mint egy hete a város körgyűrűjén kívül tüntető gazdák vasárnap, hétfőn és kedden a parlament előtti Alkotmány-téren rendezzenek tüntetést, ám mind a résztvevők, mind pedig a fővárosba behajtó nehézjárművek száma tekintetében korlátokat szabott meg.
"Jóváhagytam egy tüntetést, amely nem érinti a bukaresti forgalmat. Ez vasárnap, hétfőn és kedden lesz a Constitutiei- (Alkotmány-) tér parkolójában, az engedélyt pedig ötezer emberre, száz traktorra és száz (félpótkocsi nélküli) nyergesvontatóra adtam ki" – írta Nicusor Dan közösségi oldalán.
Korábban a főpolgármester elutasította a fuvarozók és gazdálkodók első kérelmét, arra hivatkozva, hogy "nem ésszerű". Ebben ugyanis a kormány előtti Victoriei-tér és a szomszédos utcák teljes elfoglalását kérték 15 ezer teherautó és mezőgazdasági munkagép számára.
Romániában január 10-e óta munkagépekkel és nehézjárművekkel felvonuló gazdák, illetve fuvarozók spontán tüntetései okoznak fennakadásokat a közlekedésben.
A forgalomlassításban megnyilvánuló megmozdulás résztvevői állításuk szerint főleg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások drágulása, az üzemanyag jövedéki adójának növekedése ellen tiltakoznak, és a Románián áthaladó ukrán gabonaexport törvénytelen romániai értékesítésének megakadályozását követelik.
Különböző szakmai szervezetek, valamint az utcán tiltakozó gazdák és fuvarozók küldöttségei is több ízben tárgyaltak a kormány képviselőivel, de csak részmegállapodások születtek, a demonstrációk csütörtökön is folytatódtak.
(Fotó: Unsplash)
románia | parlament | gazda | tüntetés | bukarest
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!