A tökéletes burgonyapüré elkészítése azóta gerjeszt vitákat a séfek között, amióta világ a világ. Mindenkinek megvannak a maga technikái, kedvelt burgonyatípusai, fűszerkombinációi. David Chang séf azonban örökre megváltoztathatja a szokásainkat.
A legendás séf, Joel Robuchon úgy vélte, a tökéletesen krémes burgonyapüré titka, hogy egy szitán kell áttörni és feleannyi súlyú vajat kell hozzáadnunk, mint amennyi a burgonya súlya. Chang azonban, aki előszeretettel veti be a mikrót az ételek elkészítése során, egy olyan módszert dolgozott ki, amivel
minimális erőfeszítéssel, percek alatt tökéletes köret készíthető.
Chang az Instagramon osztotta meg a trükkjét. Eszerint a burgonyát megpucolta, felkockázta, beletette egy műanyag tálba, lefedte, majd tizenkét percig melegítette a mikróban. A burgonyadarabokra még vizet sem öntött, így tulajdonképpen a zöldség saját gőzében párolódott puhára. Úgy véli, ha a kisebb darabokra vágja, akkor hét-nyolc perc is elegendő lett volna a folyamathoz.
Ezt követően vajat, tejszínt és fűszereket adott hozzá, krumplinyomóval pürésítette, majd tálalta.
A szakács ugyan az étteremben nem ezt a módszert alkalmazza a burgonyapüré elkészítéséhez, de azt vallja, otthon csakis ez a nyerő választás. Kíváncsi voltam, hogy valóban működik-e a gyakorlatban ez a konyhai hack és azt kell, hogy mondjam, soha életemben nem készítettem ennyire gyorsan főtt burgonyát.
Fontos azonban, hogy megfelelő pároló edényt használjunk hozzá, ellenkező esetben a keletkező gőz felnyomja a tál tetejét, és távozik onnan, a burgonya pedig nem tud megpuhulni.
(Forrás: Finedining Lovers, fotó: Pixabay)
burgonya | krumplipüré | mikrohullámú sütő | mikró | burgonyapüré | konyhai hack
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
5 autentikus snack, amivel még izgalmasabbá teheted a foci-vb-döntőt
Kávézó nyílt a Saint Laurent legendás párizsi üzletében
Ez a dinnyés koktél konkrétan a nyár legfrissítőbb itala
Bécs digitális gasztro térképre tette a Michelin-csillagos éttermeit
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
