Egy ősi Burkina Fasó-i népcsoport elszigetelt, de annál izgalmasabb lakóhelyén járunk. Tiébélé csodálatos házait Rita Willaert belga fotográfus örökítette meg. Másodmagával, Olga Stavkissal érkeztek 2009-ben Burkina Fasóba, Afrika nyugati részébe. A két kalandvágyó hölgy feljegyzéseket készített a népcsoportról, és rengeteg fotót készítettek csodálatos építészetükről. Ezekből a képekből válogattunk most egy párat.
Alig több mint egyhektáros területen élnek a kassenák, a 15. század óta. Bátran mondhatjuk, hogy szerény körülmények között telnek a mindennapok, de kulturális és művészeti szempontból igen gazdag a népcsoport. Nem találunk náluk két egyforma épületet, mindegyik egyedi formát és díszítést kapott. A festések a népcsoport történelméről, emberek és állatok együttes életéről is mesélnek, amellett, hogy sok a geometriai minta is.
A házakon nincsenek ablakok, a bejáraton szűrődik be a fény. Kisebb és nagyobb ajtókat is látni a díszes épületeken, ezeknek a törzsi ranghoz van közük. A társadalmilag feljebb álló családok kapják a kisebb bejáratokat – hiszen így az otthon védettebb –, a szegényebbek tágasabb, nagyobb bejáratú házakban laknak. Vannak nagyobb, védettebb tömbök, melyek sírhelyekként funkcionálnak.
A mintákat, freskókat természetes festékanyaggal készítik, és a végén az akácia leveléből kinyert anyaggal fixálják – ez egy lakkszerű anyagot képez a falakon.
Érdekesség, hogy a festéseket többnyire a hölgyekre bízzák. Nekik a közösség történelmének megörökítésén kívül feladatuk az önkifejezés is. A kassenák a többszerelműségben hisznek, náluk a monogámia helyett a poliamoria a szokás. A nők amellett, hogy eleget tesznek a saját társadalmuk elvárásaiknak és kedveskednek a férjeiknek, az épületek festésével áldozhatnak a művészetek oltárán. Örömüket és bánatukat is kiadhatják magukból a művészet segítségével, ők pedig boldogan élnek a lehetőséggel.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Rita Willaert Flickr)
törzs | építészet | rita willaert | olga stavkiss | kulturális antropológia | burkina faso
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Ilyen, amikor az Armani/Casa beteszi a lábát Ausztráliába
Így született újjá Budapest ikonikus építészeti csodája
Valami furcsa ebben a családi házban. Rájössz, mi az?
Izgalmas brunch és bar koncepcióval lépett szintet a Studio Arkitekter
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!






