Újra megnyitott a francia Riviéra ikonikus luxusszállodája

Világsztárok, politikusok, luxusutazók várták már két éve ezt a pillanatot.

Kevés olyan épület van, amely jobban szimbolizálhatná a Côte d'Azur fényűző luxusát, mint a Carlton Cannes szálloda, mely több mint egy évszázada meghatározó eleme a francia Riviérának. A luxusutazók kedvenc hotelje most egy nagyszabású megújulást követően nyitja ki ismét a kapuit, hogy

minden eddiginél magasabb színvonalú szolgálatásokkal várja vendégeit.

Az 1913-ban megnyílt luxusszálloda elképesztő adottságokkal rendelkezik. Pazar homlokzata, elegáns enteriőrje mellett Cannes legnagyobb végtelenített medencéjével is felhívja magára a figyelmet. A hotel több zseniális filmben is feltűnt, a Cannes-i Filmfesztiválon világsztárok tucatjait fogadja, de

előszeretettel szállnak meg falai között politikusok, uralkodók és egyéb közjogi méltóságok is.

A két évig tartó megújulást Tristan Auer belsőépítész és Richard Lavelle építész vezényelte le. A projekt mind a háromszázharminckét szobára kiterjed, és harminchét új rezidenciát is kialakítottak benne.

Felfrissült a központi udvar és Cannes legnagyobb, napozóterasszal körülvett végtelenített medencéje is.

Ezen kívül új éttermeket és közösségi tereket alakítottaqk ki, köztük egy napfényes társalgót, amelyben az art deco belső terek kerülnek kontrasztba a modern bútorzattal.

(Forrás: Bosshunting, fotók: ihg.com)

carlton | cote d’azur | riviéra | cannes | francia riviéra | carleton cannes

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom