Ez a napfényes mediterrán sziget titkos sípályákat rejt

Télen Ciprus elsősorban napsütéses úti célként ismert, ahová a hideg elől elmenekülhetünk. Azt már jóval kevesebben tudják, hogy ezen a fantasztikus mediterrán szigeten még síelni is lehet.

A Troodos-hegység Ciprus legnagyobb hegylánca, melynek legmagasabb pontja az 1952 méteres Ólimbosz. A területen hatalmas üdülőhelyet építettek ki, ahol négy kilométeres sípálya és öt sífelvonó üzemel. A síszezon ott csupán három hónapig tart,

januárban kezdődik, márciusban pedig már véget is ér.

A Sun Valley és a North Face síterületeken minden szükséges felszerelést kibérelhetünk, ráadásul csak egy órás autóútra található Nicosiától, így igazán könnyen meg is közelíthető.

Mivel februárban a tengerparti vidéken átlagosan tizenhét fok van, bátran dönthetünk egy tengerparti sétával eltöltött délelőtt és egy havas lejtőkön csúszkáló délután mellett.

(Forrás: Euronews, fotók: Getty Images)

sífelvonó | utazás | sípálya | síelés | Troodos-hegység |

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom