A vasút 2021-es európai évének alkalmából üzembe állított Connecting Europe Express nevű különleges járat szeptember 2-án elindult a lisszaboni állomásról, a vonat öthetes útja során több mint száz városban áll meg az Európai Unió huszonhat országában.
A vonat október 7-én érkezik meg végállomására, Párizsba, és jelentősebb állomásai között van a szlovén főváros, Ljubljana is, így összeköti egymással az EU Tanácsának portugál, szlovén és francia elnökségét.
A járat tervezetten szeptember 19-én délelőtt érkezik Budapestre Arad felől, a Keleti pályaudvarra, ahonnan még aznap délután tovább indul Kassa irányába. A szerelvény egyik kocsiját a MÁV-Start biztosítja.
Az európai vasúti nyomtávok közötti különbségek miatt a Connecting Europe Express három vonatból – egy ibériai, egy standard és egy balti vonatból – áll, amelyek a járat útvonala mentén találkoznak majd.
A projekt emlékeztetőül szolgál az európai vasúti hálózat egyes részei közötti átjárhatóság hiányosságaira, ugyanakkor a vasúti társaságok és a pályahálózat-kezelők együttműködéséről is tanúskodik.
A vonat útvonala mentén Európa-szerte számos vasútállomáson szerveznek rendezvényeket a vonat köszöntésére. Egyes események – konferenciák és a vonat fedélzetén zajló nyilvános viták – élő közvetítésben is megtekinthetők lesznek, és a szervezők arra buzdítják a vasút iránt érdeklődőket, hogy személyesen is üdvözöljék a meghatározott állomásokon megálló vonatot.
Alina Valean közlekedésért felelős uniós biztos az esemény alkalmából azt nyilatkozta: a vasúti közlekedés közös történelmünk egyik meghatározó eleme, a vasútban rejlik ugyanakkor Európa jövője is, hiszen a karbonsemleges közlekedési ágazat megteremtését elősegítve megoldást kínál az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésére és a koronavírus-járványból való gazdasági kilábalásra egyaránt.
Az elkövetkező hetekben a Connecting Europe Express mozgó konferenciaközpontként és nyilvános vitafórumként szolgál majd, ahol a résztvevők megvitathatják, miként tehető a vasút a legvonzóbb közlekedési móddá mind az utasok, mind a vállalkozások számára – mondta az uniós biztos.
A Connecting Europe Express az Európai Bizottság és az Európai Vasutak Közössége (CER), valamint az európai vasúti társaságok, pályahálózat-működtetők és számos más, uniós és helyi szintű partner közötti egyedülálló együttműködés eredményeként született.
Hunyd be a szemed és képzeld el, hogy 2045-öt írunk! Berlinben állsz a peronon, és egy elegáns Hyperloop suhan be az állomásra. Felszállsz, előveszed a könyvedet a táskádból, és mire két fejezetet elolvasol és eltelik egy óra, már meg is érkeztél Párizsba, hogy egy igazi francia croissant-t falatozhass reggelire. Körbejársz a városban, majd ismét vonatra szállsz, hogy este már Barcelonában nézz focimeccset. De valóban ez lenne a jövő?
(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)
vonat | karbonsemleges | Connecting Europe Express | vasút | eu | budapest
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!