Kondor Vilmos remek író, aminek ismét tanújelét adja, hiszen a mai napon jelenik meg a Libri kiadásában a Szent korona-trilógia harmadik része, A korona ügynöke. A titokzatos, a nyilvánosság elől rejtőző írót még novemberben kértük fel, hogy írjon nekünk egy novellát, a szerző pedig nem is fogta vissza magát, és egy olyan történettel állt elő, ami sokkal komolyabb élmény lett, mint azt a felkérés idején vártunk volna.
Mielőtt azonban belefognánk az olvasásba, bemutatnánk az írót azoknak, akik esetleg nem hallottak róla, illetve 2008-as, műfajteremtő regényéről, a Budapest Noir-ról.
Kondor Vilmos az elmúlt évtized legnagyobb hazai irodalmi talánya, ugyanis a szerző nem jelenik meg a nyilvánosság előtt, csak e-mailben ad interjút. 1954-ben született, tanulmányait Szegeden kezdte, majd a párizsi Sorbonne-on folyatta, ahonnan végül vegyészmérnöki diplomával tért haza. Jelenleg egy nyugat-magyarországi városban tanít matematikát és fizikát középiskolás diákoknak. Íróként 2008-ban debütált a Bűnös Budapest-ciklus első regényével (Budapest Noir), azóta Gordon Zsigmond kalandjai tíz nyelven, több mint két tucat országban olvashatók, Amerikában például a HarperCollins kiadó gondozásában jelent meg.
És akkor következzen a novella, amelynek főhőse Gordon Zsigmond, a történetről pedig annyit árulunk el, hogy a sorozat reputációjának megfelelően kellőképpen sötét, baljós hangulatú, erőszakos és rejtélyes, ráadásul feltűnik benne a Budapest Noir több kultikus alakja is, és komoly szerep jut benne a Kondor-rajongók egyik kedvelt karakterének is. De többet nem árulunk el, jó olvasást a Roadster külön bejáratú Kondor-novellájához!
Az Est Regattájának Igazi Vesztese by Nagy Gergely on Scribd
A korona ügynöke című regény március 19-én jelenik meg a Libri kiadásában.
budapest noir | novella | gárdos éva | kondor vilmos | az est regattájának igazi vesztese | film
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Térfigyelő kamera rögzítette, hogyan omlik össze Prága legnagyobb köztéri szobra
Ennyiért már lakást veszel: elszálltak a foci-vb-döntő jegyárai
Kiderült, hogyan szállítják a döntő helyszínére a vb-trófeát
Hatalmas botrány: Shakira miatt írja újra a foci legalapvetőbb szabályait a FIFA
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
