Mindjárt itt a tavasz: a hivatalos előrejelzés szerint ekkor indul a cseresznyevirágzás Japánban

Mindent összevetve körülbelül másfél hónapos időintervallumban gondolkodhatunk.

A Japán Meteorológiai Társaság előrejelzése szerint a virágok várhatóan március 23-án kezdenek nyílni Tokió környékén, március 30. körül pedig már teljes pompájukban ragyognak a fák. Délebbre, Kócsi prefektúrában a virágzás várhatóan március 18. körül kezdődik, északabbra, Hokkaidóban pedig május 2. körül. Kiotóban szintén március 23-tól állhatunk készültségben, míg április elejére teljesen kibomlanak a virágok.

Idén úgy tűnik, az ország nyugati és keleti felén a megszokottnál korábban ébred a természet, miután novemberben és decemberben is az átlagosnál magasabb volt a hőmérséklet. A klímaváltozás miatt viszont nemcsak korábbra tolódik a virágzás, de nehezebb is előre jelezni az időpontját.

Miután kinyíltak a virágok, általában még két hétig maradnak fenn az ágon.

Aki pedig lemaradna a déli részen a virágzásról, északon még mindig elcsípheti a csodálatos látványt.

Az előrejelzés valószínűleg többször is módosul még, ahogy közeleg a tavasz, 2023-ban például nem kevesebb, mint tizenhárom alkalommal változtattak a jóslataikon a meteorológusok.

A legismertebb úti cél a cseresznyefa virágzásának idején Japán, de világszerte számos olyan szpot van, ahol mesés látványt nyújtanak a rózsaszín különböző árnyalataiba borult fák.

(Forrás: Travel and Leisure, képek: Getty Images, Unsplash)

virágok | virágzás | tokió | cseresznyevirágzás | előrejelzés | időjárás

FOLYTASD EZZEL

A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel

Otthonos minimalizmus, avagy egy stílusos családi ház Szombathelyen

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A Balaton legstílusosabb titka: saját partszakasz, jakuzzi és nyugalom, amit máshol nem kapsz meg
Hirdetés