Nyolc évet kellett rá várni, hogy ilyen burger is legyen a Zingben

Ezzel egy meghatározó előrelépés történt a streetfood piacon.

Egy év kutatómunkája kellett ahhoz, hogy kizárólag hazai, szabadtartású, tanyasi csirkéből készült hamburgert tudjanak adni országszerte a Zing-rajongóknak.

Nem sokszor hallunk olyat, hogy egy franchise kifejezetten azért nyit egy új helyet, új névvel és kínálattal, hogy egy régóta dédelgetett vágyát tesztelje nagyközönség előtt. Pedig pontosan ez történt a Zing Burger esetében, mikor Susánszky Ádám kitárta a Crunchy ajtaját az Allee szomszédságában. A pilot projekt alatt azt tesztelték, hogyan tudnak a food waste jegyében – vagyis az ő esetükben az alapanyagok teljes felhasználásával – száz százalékban hazai, tanyasi csirkékből készíteni igazi amerikai életérzést közvetítő ételeket. A siker túlszárnyalt minden elképzelést, most végre eljött az idő, hogy a Zingben is helyet kapjon az étlapon. Ennek eddig csak egy akadálya volt: a jó minőségű csirkehús hiánycikknek számít itthon ekkora mennyiségben.

A hazai szabadtartású csirkék a teljes állomány egy százalékát jelentik

Nem is gondolnánk, mennyire nehéz ma Magyarországon azonos mennyiségben, ellenőrizhető forrásból, szabadtartású tanyasi csirkehússal ellátni egy teljes étteremláncot. Ennek pedig több oka is van. Az egyik legnagyobb probléma például, hogy itthon a teljes állomány egy százaléka tekinthető csak hivatalosan tanyasi, szabadtartású csirkének.

Másrészt a folyamatosan növekvő fogyasztói társadalmi igény, ami miatt mesterségesen felhízlalt húsok kerülnek a piacra, és sajnos probléma, hogy a szabadtartásban, természetes táplálékon nevelt tanyasi csirke háromszor többe is kerül.

A Zing viszont partnerre talált a Master Good Kft.-ben, melynek prémium almárkája, a Master Good – Tanyasi Csirke segíti mind a tíz egységet. Ez pedig mérföldkőnek számít a a cégcsoport életében is: egy piaci rést talált a Tanyasi Csirke, hiszen a márka ezennel hivatalosan is belépett a streetfood-szcénába. "A Master Good Cégcsoport szempontjából nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a Tanyasi prémium csirke termékcsalád, a hazai minőségi fast casual vonalon is elindult. Természetesen nagyon örülünk neki, hogy mindez a minőségi alapanyagairól híres Zing Burgerrel közösen történik, reméljük, ez egy hosszabb távú együttműködés kezdete. Azt gondoljuk, ez a fenntartható gasztronómia szempontjából is hatalmas lépés lehet" – árulta el Lippai Attila, a Master Good Kft. kereskedelmi igazgatója.

Új burger az étlapon a tudatosság jegyében

GMO- és antibiotikum mentes csirkehússal ugyan találkozhatunk máshol is, de száz százalékig tanyasi körülmények között nevelkedett csirkékkel nem igazán, főleg nem étteremláncban. Hosszú évek kutatása, kísérletezése eredményezte a kínálatbővítést, mivel a minőséget nem akarták feláldozni egy percig sem a profit oltárán.

"Mi most a minőségi oldalról közelítettük meg a terméket, nem elsősorban profit oldalról. Próbálunk figyelni arra, hogy minden fő alapanyagunk tükrözze a szemléletünket, és olyan élelmiszereket forgalmazzunk, amit a gyerekeinknek is szívesen adnánk, legyen az marhahús vagy éppen csirke. Úgy akartuk bővíteni a kínálatunkat, hogy az felelősséggel van a tágabb környezetünkre és a magyar beszállítói piacra. Fontos tehát, hogy a vendéglátóipari egységek a beszállítóikat úgy válogassák meg, hogy támogassák a magyar termelői piacot is, mert csak így tud erősödni az ágazat, és ezzel formálni a fogyasztói szokásokat is: vagyis, hogy végeredményben a minőség az ár előtt legyen" nyilatkozta Susánszky Ádám, a Zing Burger társtulajdonosa.

Ez is érdekelhet:
Michelin-csillagot adna Angus-burgerének a Burger King

A Michelin Guide marketingesei vették a lapot.

(Fotók: Socially – Puskás Nóri)

hambuerger | csirke | tanyasi | csirkeburger | zing | új

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom