Ezek a leggyakoribb hibák, amiket a sült csirke elkészítése közben elkövetünk

A sült csirke rendkívül változatos módon elkészíthető. Kerülhet a tepsibe comb, mell és szárny is, a húsokat pedig különféle módon fűszerezhetjük. Közös azonban mindegyikben, hogy akkor az igazán finom, ha a csirke bőre roppan, a hús pedig szaftos marad. A szakértők szerint pedig egyetlen szabály megfogadásával mindig tökéletes lesz a végeredmény.

A legnagyobb hiba, amit a csirke sütésénél elkövethetünk, ha a sütés teljes ideje során alufólia alatt hagyjuk. Ha a húsra fóliát helyezünk, a nedvesség megszorul benne. Ettől ugyan a hús szaftos lesz, de a bőr nem válik ropogóssá.

Éppen ezért érdemes a sütés befejezése előtt tíz-tizenöt perccel leszedni az alufóliát és szép, pirosra pirítani a bőrt. Ráadásul a sütési folyamat során a csirke bőre karamellizálódik is, így nemcsak ropogós lesz, hanem még magasabb szintre emeli az ízek összjátékát.

Íme, további három szabály, amit érdemes megfogadni

  1. A csirke bőrét alaposan tisztítsuk meg és szárítsuk meg, mielőtt sütőbe helyezzük, így még roppanósabb lesz.
  2. Ha rácsos sütőedényt használunk, a hús alján lévő bőr is ropogósra tud sülni.
  3. Érdemes a húst a sütő közepén lévő rácsra helyezni, így egyenletesen fog sülni.

Bevált recept egy Michelin-csillagos étterem séfjétől

A sült csirke egyszerű étel, de a zsenialitása pontosan ebben van. A ropogós bőr, a szaftos hús, az ízletes köretek és mártások ellenállhatatlan kombinációjából születik meg a tökéletes vasárnapi ebéd. Mindenkinek megvan a maga módszere a csirke sütésére, de érdemes megfogadnunk egy Michelin-csillagos étterem séfjének tanácsait, hogy a fogást még magasabb szintre emeljük.

Süss csirkét úgy, mint egy Michelin-csillagos étterem séfje!

Érdemes megfogadni a tanácsokat, hogy még magasabb szintre emeljük az ételt.

(Forrás: The Daily Meal, fotók: Getty)

 

hibák | trükk | sült csirke | praktika | sütés

FOLYTASD EZZEL

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Salalah – A téli üdülések új slágere

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom