Ne add fel a reményt, üzenik a csodálatos hazai tájak

Jólesik most az ilyesmi!

Rendhagyó turisztikai kampányfilmet készített a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), amelyben a Bagossy Brothers Visszajövök című dala hallható. Az ügynökség azt üzeni Magyarországnak, hogy senki se adja fel a reményt, hiszen közös erővel sikerrel fogjuk leküzdeni a jelenlegi nehéz helyzetet, és újra útra kelhetünk a csodás hazai úti célok felé, ám most az a legfontosabb, hogy vigyázzunk egymásra. A film a következő időszakban látható lesz televíziós csatornákon és a közösségi média felületein is.

Bár a koronavírus terjedésének megakadályozása és az emberek védelme érdekében megtett korlátozások most egy ideig önmegtartóztatást követelnek mindenkitől, ám ezekben a nehéz hetekben is meg kell őriznünk a hitet és a reményt, hogy az akadályok közösen leküzdhetőek, összefogással újra visszaállhat az élet rendje, és a hazai tájakra utazva újra felfedezhetjük Magyarország csodás kincseit.

„Nem tudjuk, hogy pontosan mikor ér majd véget ez a mostani helyzet, de biztosan tudjuk, hogy egyszer vége lesz, és ez a tudat erőt ad. Addig is türelemre, kitartásra van szükség, és arra, hogy vigyázzunk egymásra. Nemsokára visszajönnek még a közös felfedezés és a családi utazás felejthetetlen élményei” – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Az MTÜ is azt kéri, hogy mindenki vigyázzon szeretteire, családjára, rokonaira, barátaira és minden honfitársára. Ez most az elcsendesedés és a lelassulás időszaka, de ezekben a napokban is fontos tudni, hogy az ország csodái megvárnak bennünket.

„Februárban még azt gondoltuk, hogy áprilisban arról szólnak majd a kampányaink belföldön, hogy mindenki induljon el, és fedezze fel az országot, azokat a rejtett kincseket, csodákat, amelyek mindenhol ott rejtőznek. Azóta minden megváltozott, nemhogy új fejezetet kell nyitni a turizmusban, de egy teljesen új könyvet kell írni. A mostani kampányunk ugyanúgy szól a rendkívül nehéz helyzetbe került szakmának is: nekik is üzenjük, és üzenem személyesen is, hogy visszajön még a fejlődés és a virágzás korszaka a turizmusban” – mondta Guller Zoltán.

A Magyar Turisztikai Ügynökség meggyőződéssel vallja, hogy pár hónap múlva újra ott folytathatjuk a felfedezést, ahol abbahagytuk. Ehhez kérik minden egyes ember segítségét: Vigyázzunk egymásra, és sikerülni fog!

magyarország | járvány | turizmus | magyar turisztikai ügynökség | üzenet

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom