Piknik hangulatú brunch-ra várnak egy budapesti szálloda éttermének új tetőkertjén

Nemrég nyílt meg az első budapesti Crowne Plaza szálloda, amely a Westend oldalában elhelyezkedő épületet vette birtokba friss, kortárs belsőépítészeti átalakítást követően. A világ egyik legnagyobb prémium szállodamárkája augusztustól nemcsak a szálloda vendégeit, hanem a budapesti közönséget is várja Cult éttermében, mely a párizsi Eiffel iroda által tervezett Nyugati pályaudvar gyönyörűen felújított csarnokára, és a környék műemlék épületeinek kupoláira és tetőszerkezeteire nyújt rálátást.

Az étterem város felett elhelyezkedő fás, füves tetőteraszán augusztus minden hétvégéjén kerti parti hangulatban szolgálják fel a brunch-ot a piknikek tervezésére specializálódott Effclusive Picnics-szel együttműködésben, akik stílusos szigeteket rendeznek be a kertben.

Fotó: Fekete Antonio

Az étterem a friss gyümölcsöket, joghurtokat, salátákat és péksüteményeket kínáló gazdag svédasztalos reggeli mellett klasszikusokkal, pezsgővel és mimóza koktéllal is készül.

A reggeli menüben olyan nemzetközi ételek kapnak helyet, mint a Benedict-tojás friss kenyéren, hollandi mártással és grillezett paradicsommal, valamint olyan magyar örökzöldek, mint a lecsó tojással friss ropogós kenyérrel. Az egészséges ételek rajongói választhatnak avokádós pirítóst buggyantott tojással, rozskenyérrel és friss salátával, zabpelyhet friss bogyós gyümölcsökkel vagy görög joghurtot házi granolával és mézzel. A Cult étterem csapata az édesszájúaknak is kedveskedni szeretne: a konyha az amerikai palacsintát juharsziruppal és gyümölcsökkel kínálja.

Fotó: Jancsó Gergely
Fotó: Jancsó Gergely
Fotó: Jancsó Gergely

A '90-es évek végén a hazai építészet egyik legismertebb alakjához, Finta Józsefhez és ifj.Peschka Alfréd vezető tervező nevéhez fűződő szálloda épületét a tulajdonos Gránit Pólus a 21. századi utazók igényei szerint újította fel a lengyel Tremend építészirodával együttműködve. A belsőépítészeti koncepcióban a tervezők az "utazás szépségéből" és a környék vibráló, nyüzsgő életéből inspirálódtak.

Fotó: Jancsó Gergely
Fotó: Jancsó Gergely
Fotó: Jancsó Gergely
Fotó: Jancsó Gergely

A tervek készítése során alapvetés volt, hogy az óriási ablakokkal és teraszokkal rendelkező, nyílt terekkel, zöldtetőkkel és a város nyüzsgő életével körülvett épület belső terének textúriái és színei szoros kapcsolatban állnak majd a kinti környezettel. Az első emeleti Cult étterem színpalettája megnyugtató, természetes színvilágot jelenít meg, texturált vakolattal, fával, sötétzöld kárpit felületekkel és drapp színű elemekkel, és páratlan kilátást kínál a környék műemlék épületeire. Az étterem óriási terasza a beltéri rész meghosszabbítása, és a város feletti kikapcsolódás egyik helyszíne.

Fotó: Fegyverneky Sándor

Az utazás szépségére reflektál minden augusztusi hétvégén a piknik-tervező Effclusive Picnics csapata is, akik ízlésesen berendezett piknik szigetekkel járulnak hozzá a nyári hangulathoz a Cult étterem teraszán.

Egy vízparti kikapcsolódást idéző szigettel, egy romantikus rózsaszín terítékkel és egy bohémabb, színesebb szárazvirágokkal díszített témával készülnek a reggelihez a város feletti kertben augusztusban minden szombaton és vasárnap 6:30 és 13:00 óra között.

Menü és foglalás itt és a +36 20 776 6295 telefonszámon.

Nemrég megírtuk, hogy a főváros legújabb, a budai vár egyetlen skybarja, a White Raven skybar & lounge július 23-án nyitotta meg kapuit. A Mátyás templom tőszomszédságában elhelyezkedő, Budapest legmagasabban fekvő ötcsillagos hoteljének tetején, a liftből kilépve elénk táruló város látványa olyan élményt kínál, amit nehéz felülmúlni.

tetőkert | budapest | crowne plaza | reggeli | étterem | brunch

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom