Új, egzotikus úti célra repülhetünk az ország második legfontosabb repteréről

Április 14-től hetente két alkalommal közlekednek a Wizz Air közvetlen járatai.

A légitársasággal szerdánként és vasárnaponként a délutáni időszakban repülhetünk Debrecen  és az isztambuli fő repülőtér (IST) között. A járatok április 14-től a nyári menetrend végéig érhetők el a légitársaság foglalási rendszerében – derül ki az Airportal cikkéből

Antalya után Isztambul a második török város, amely hamarosan Debrecenből is közvetlenül elérhetővé válik repülővel.

Amint a portál korábban megírta a Debrecen–Isztambul útvonalon utasszállító járat üzemeltetésére 2023 szeptemberében nyújtott be kérelmet egy akkor még nem megnevezett légitársaság a Közlekedési Hatósághoz.

Mint Vincze Tamás, a Debrecen International Airport Kft. fejlesztési igazgatója elmondta, az elmúlt években végzett felméréseik során Rómához hasonlóan Isztambul is kimagasló eredményeket ért el, így külön öröm számukra, hogy az utasok által javasolt legnépszerűbb három desztinációból rövid időn belül kettőt is bejelenthetnek.

A Wizz Air egyébként az idén nyári foci Eb-re is indít járatot Debrecenből.

(Forrás: Airportal, Pénzcentrum, képek: Getty Images)

Isztambul | debrecen | wizz air | repülés | repülő | járat

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom