Április 14-től hetente két alkalommal közlekednek a Wizz Air közvetlen járatai.
A légitársasággal szerdánként és vasárnaponként a délutáni időszakban repülhetünk Debrecen és az isztambuli fő repülőtér (IST) között. A járatok április 14-től a nyári menetrend végéig érhetők el a légitársaság foglalási rendszerében – derül ki az Airportal cikkéből.
Antalya után Isztambul a második török város, amely hamarosan Debrecenből is közvetlenül elérhetővé válik repülővel.
Amint a portál korábban megírta a Debrecen–Isztambul útvonalon utasszállító járat üzemeltetésére 2023 szeptemberében nyújtott be kérelmet egy akkor még nem megnevezett légitársaság a Közlekedési Hatósághoz.
Mint Vincze Tamás, a Debrecen International Airport Kft. fejlesztési igazgatója elmondta, az elmúlt években végzett felméréseik során Rómához hasonlóan Isztambul is kimagasló eredményeket ért el, így külön öröm számukra, hogy az utasok által javasolt legnépszerűbb három desztinációból rövid időn belül kettőt is bejelenthetnek.
A Wizz Air egyébként az idén nyári foci Eb-re is indít járatot Debrecenből.
(Forrás: Airportal, Pénzcentrum, képek: Getty Images)
repülés | repülő | járat | wizz air | debrecen
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!