Kolosszális reptérbővítésekre készülnek a világ egyik legnépszerűbb úti célján

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

A dubaji nemzetközi repülőtér, mely már most is a világ egyik legforgalmasabb csomópontja, a következő években 1,5-2,5 milliárd euróból még tovább bővül.

A tervek szerint tizenöt éven belül évi 120 millió utast fog kezelni, és amint eléri a csúcskapacitását, a város második légikikötője, az Al Maktoum Nemzetközi Repülőteér is hadba áll, és állítólag a világ legnagyobb repülőterévé válik. A csomópont jelenleg évente mintegy 1,6 millió utast fogad, ez a szám azonban 2050-re több mint 250 millióra nőhet.

A dubaji reptéren 2023 első félévében 41,6 millió utas fordult meg, ami meghaladta 2019 ugyanezen időszakáét, az éves szám pedig elérheti a 85 milliót is, amit a Kínából érkező légi forgalom fellendülése is segít.

Az átalakítás során további várótermeket húznak fel, több check-in pultok és ülőhelyek lesz, emellett új biztonsági szkennerek is helyet kapnak, hogy az utasoknak ne kelljen kivenniük a folyadékot a táskájukból. Nem hiányozhatnak az új éttermek sem, a vendéglátóhelyek pedig az egyes terminálok bizonyos részeiben koncentrálódnak majd.

Az Al Maktoum vagy Dubai World Central repülőtér jelenleg a városba érkező utasok csupán töredékét kezeli, de ez változhat, ha újraindul a korábban elhalasztott, harmincmilliárd eurós bővítési terv. A projekt első szakaszában a reptér kapacitása évi 130 millió utasra nőne, a bővítés 56 négyzetkilométert érintene.

A környezeti lábnyom ugyanakkor valószínűleg hatalmas lesz, 2019-ben a DXB 83 millió utasa 16,65 millió tonna széndioxidot bocsátott ki, ami magasabb érték, mint amit a világ bármely más repterén láthatunk.

Eközben a szomszédban is nagy építkezések zajlanak, és szokás szerint Kína sem ül ölbe tett kézzel.

(Forrás: Euronews, képek: Dubai Airports)

reptér | egyesült arab emírségek | dubaj | repülőtér

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 23. számát!

Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom