Az olaszországi egyeurós házak mintájára így szeretné növelni lakosainak számát a kis magyar falu.
A Napi.hu szúrta ki, hogy Vígh László, Tolnanémedi polgármestere bejelentette:
körülbelül tíz, 3000-4000 négyzetméteres közművesített, vagy könnyen közművesíthető telket kínálnak majd egy forintért az építkezőknek a településen, amely a mesés tolnai borvidékhez tartozik.
A kezdeményezés célja, hogy nőjön a lakosság, ugyanis míg 2017-ben még 1100-an éltek a faluban, mára 991 lakos maradt. Emellett a programmala fiatalokat is maradásra vagy letelepedésre szeretnék ösztönözni, ugyanis nagyon elöregedett Tolnanémediben a lakosság.
Vígh László szerint amúgy a környéken 2-5 millió forintért lehet közművesített építési telket vásárolni.
(Forrás: HVG, Napi.hu)
Frissítés Tolnanémedi honlapjáról, a polgármestertől:
"Ezúton tájékoztatok minden érdeklődőt hogy, a sajtóban megjelent „1 forintért telek vásárolható Tolnanémedin” program egy jövőbeni lehetőség, amely hamarosan a képviselő-testület elé kerül. Tehát jelenleg még nem született meg a döntés, a program pontos részleteinek kidolgozása ezt követően kezdődhet meg.
Amennyiben a lehetőség aktuálissá válik, úgy a honlapunkon részletes tájékoztatást nyújtunk az igénylés feltételiről. A sajtómegjelenést követően rengeteg a telefonos és e-mailes megkeresés, szíves türelmüket kérem."
magyarország | tolnanémedi | borvidék | olcso haz
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
A nagymamás utazás lett az év egyik legkülönlegesebb trendje
Kvíz: mennyit ismersz fel a világ leghíresebb strandjai közül?
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!