Nem tét nélküli mostanában repülővel utazni.
A SAS skandináv légitársaság Nizzából Oslóba tartó járata pénteken éjfélkor érkezett a norvég fővárosba, pont akkor, amikor a norvég kormány tíznapos karantént rendelt el a Franciaországból és néhány más országból érkező utasokra. A 158 utast szállító repülőgépnek a menetrend szerint 0 óra 10 perckor kellett volna landolnia, és az utasok megtapsolták a pilótát, amikor az bejelentette, hogy pontban éjfélkor, tehát a karanténrendelet életbe lépése előtt sikerült földre tennie a gépet.
Csakhogy az utasok öröme korai volt: a légijáratokat valós időben nyomon követő FlightRadar24 internetes portál szerint az SK4700 számú járat kerekei 0 óra 01 perckor érték el a leszállópályát. Ez azt jelenti, hogy a hazatérő nyaralóknak tíz napot karanténban kell tölteniuk, mielőtt elvegyülhetnek honfitársaik között. A rendelet értelmében ugyanakkor a vesztegzárat nem kell a repülőtéri szállodákban tölteniük, a karantént saját otthonukban is letudhatják – írta az esetről beszámoló norvég lap, a Dagbladet. Az egészségügyi minisztérium is megerősítette, hogy noha csak egy percen múlt, a karantén vonatkozik a nizzai járat utasaira is.
A norvég kormány Franciaországgal együtt Svájcot, Csehországot és Monacót is felvette a járványügyi szempontból vörössel jelzett országok listájára, mivel a négy országban az elmúlt tizennégy napban elérte vagy meghaladta a huszat a 100 ezer lakosra jutó új napi koronavírus-esetek száma. Az elmúlt hetekben Norvégiában is háromszorosára nőtt az új esetek száma, de 100 ezer lakosra ott még csak hét eset jut.
(Forrás: MTI)
karantén | légitársaság | Nizza | oslo
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!