Egyiptom megelégelte azt, hogy a Gízai piramisok környékén a zsúfoltság, az agresszió és az állatkínzás az úr.
Az egyiptomi kormány körülbelül negyvenöt millió eurót fordít arra, hogy megújítsa és megtisztítsa a Gízai-fennsíkot. A projekt értelmében egy új, a Fayoum Highway felől megközelíthető bejáratot is teszteltek, amely a forgalmas Marriott Mena House közeli régi kaput váltaná ki.
A próbaüzem azonban ellenállásba ütközött már az első pillanatokban. Lovas és tevés túraszervezők blokkolták a forgalmat, így kívántak tiltakozni a parkolóhelyek áthelyezése miatt, ami szerintük rontja a megélhetésüket. Az árusokra amúgy is számtalan panasz érkezik a turistáktól, akiket zaklatlak és túlárazott portékákat próbálnak rájuk sózni. Most azonban a projekt kivitelezője bekeményített és azt mondták:
kizárják a területről azokat, akik nem fogadják el az új szabályokat.
Az új tervek szerint a Gízai-fennsíkon ezentúl csak elektromos járművek közlekedhetnek, magántulajdonú autók és turistabuszok nem. Úgy tudni, jelenleg negyven elektromos busz áll rendelkezésre, melyek öt percenként indulnak.
A projekt részeként restaurálhatják a sírkamrákat, bevezethetik az online jegyvásárlási rendszert és egy új látogatóközpontot is kialakíthatnak.
Állatvédők, köztük a PETA, azt reméli, hogy a túraszervezők áthelyezése az állatkínzás visszaszorításához is hozzájárul majd. A szervezet legutóbbi vizsgálata szerint a piramisok környékén rendszeresen verik, éheztetik a lovakat és a tevéket, az állatok pedig sokszor egyszerűen az út szélén pusztulnak el.
(Forrás: Euronews, fotók: Getty)
változás | buszok | tiltás | árusok | Egyiptom | piramisok
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!