A Marianne francia magazin bizalmas jelentésekre hivatkozva azt állítja, az Eiffel-torony szörnyű állapotban van és teljeskörű javításra szorulna.
A 324 méter magas kovácsoltvas torony a 19. század végén készült Gustave Eiffel tervei alapján, manapság pedig évente mintegy hatmillió látogatót fogad, és a világ legnépszerűbb műemlékei közé tartozik.
A Marianne által idézett szakértők szerint azonban az állapota hagy némi kívánnivalót maga után, főleg, mert rozsdásodik. Mint az egyik ott dolgozó mondta, „ha Gustave Eiffel ellátogatna ide, szívrohamot kapna.“
Mint a cikk írja,
a torony mintegy 30%-át le kellene csiszolni, majd két új fedőréteget felvinni,
de a fennakadások miatt, amelyeket a járvány és a régi festékből származó ólom jelenléte okozott, már csak az épület 5%-át fogják tudni ilyen módon kezelni a 2024-es olimpiára való felkészülés során, melynek keretében a műemléket átfestik, immár a 20. alkalommal. A munkálatok elmaradásához állítólag az is hozzájárul, hogy a látványosságot nem akarják lezárni a turisták előtt.
Az olimpiára készülve persze más változások is lesznek a városban, például oázissá alakul a híres sugárút, ami egy kicsit felfrissíti a megszokott látványokat, akárcsak ez a vicces videó.
(Forrás: CNN, képek: Getty Images)
Eiffel-torony | párizs | gustav eiffel | franciaország | rozsda
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
