Egyre több ilyen hírt hallunk és nagyon örülünk neki.
Megkezdik a koronavírus-járvány ötödik hullámának lassítását szolgáló szabályok visszavonását Németországban:
a szövetségi kormány és a tartományi kormányok szerdai megállapodása szerint március húszig a legtöbb korlátozást megszüntetik.
Olaf Scholz kancellár a tizenhat tartományi kormányfővel folytatott megbeszélése után tartott tájékoztatón kiemelte, hogy Németország a szomszédos országokhoz képest jól tűri az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) omikron nevű változatának szétterjedése miatt elindult járványhullámot, és minden arra utal, hogy már túl is jutott a hullám csúcsán.
A védekezés sikeres, nem volt szükség újabb teljes lezárásra, és a korlátozásokat fokozatosan vissza is lehet vonni. Azonban a járvány még nem ért véget, ősszel, télen ismét felerősödhet, ezért tovább kell folytatni a felnőttekre vonatkozó általános oltási kötelezettség törvényi előkészítését - fejtette ki a kancellár.
A tanácskozáson a tartományok nyomására a szövetségi kormány első javaslatához képest szélesebb körű lazításokról állapodtak meg. Így a korlátozások visszavonásának első szakaszában nem csupán tízről húszra emelik, hanem eltörlik a létszámhatárt a vírus ellen oltottak és a fertőzésen igazoltan átesettek részvételével tartott családi eseményeken és egyéb magánrendezvényeken. Ezt a könnyítést a legtöbb tartományban várhatóan napokon belül bevezetik.
Ugyanakkor az oltatlanoknál március 19-ig marad az eddigi szabály, miszerint kizárólag az egy háztartásban élőkkel vagy legfeljebb egyetlen további háztartás maximum két tagjával tölthetik együtt az időt.
A kiskereskedelemben viszont már a lazítások első szakaszában eltörlik az oltatlanokat az alapellátást biztosító üzleteken kívül mindenhonnan kitiltó korlátozást, és egyedül azt a szabályt hagyják meg, hogy orvosi vagy FFP-2 minősítésű maszkot kell viselni a boltokban.
Második lépésként, március negyedikétől az oltatlanok - friss negatív gyorsteszttel - ismét járhatnának vendéglőbe, és igénybe vehetnek számos szolgáltatást, például megszállhatnának hotelben. Megnyithatnak az éjszakai szórakozóhelyek is, de oltatlanokat egyelőre nem fogadhatnak. Lazítják továbbá a tömegrendezvényekre vonatkozó szabályokat, beltéren legfeljebb hatezren, a szabadban huszonötezren szórakozhatnak együtt.
Március huszadikán harmadik és egyelőre utolsó lépésként visszavonják szinte az összes többi járványlassító korlátozást és szabályt, így például megszűnik a munkaadók azon kötelezettsége, hogy biztosítaniuk kell az otthoni munkavégzés lehetőségét a személyes munkahelyi jelenlétet nem feltétlenül igénylő beosztásban dolgozó alkalmazottaknak.
Így a csillagászati tavasz első napjától az alapvető fertőzésvédelmi óvintézkedések - mindenekelőtt a közösségi maszkviselés és a társas távolságtartás szabályai - maradnak érvényben Németországban, ugyanis a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint az ötödik hullám az utóbbi napokban tetőzött. Egyébként Ausztria szintén nyit!
(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)
korlátozás | Németország | koronavírus | német | szabály | covid-19
Otthonos minimalizmus, avagy egy stílusos családi ház Szombathelyen
5 lélegzetelállító túraútvonal Európában, amin egyszer az életben végig kell menni

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!