Az ember azt gondolhatja, hogy a bőröndön hagyott korábbi reptéri címkék illetve matricák nem okozhatnak túl nagy galibát. Ez azonban tévedés.
Az Ontario International Airport egyik dolgozója a TikTokon hívta fel a figyelmet arra, hogy ha korábbi légitársasági címkék is vannak a bőröndön, akkor előfordulhat, hogy véletlenül azt szkennelik be, és egy teljesen más úti célra repítik el a csomagot.
Sokan találták hasznosnak a tanácsot a kommentelők közül, és úgy tűnik, sokan nem tudták, hogy így működik a csomagszortírozás. Volt, aki megjegyezte, hogy eddig azt gondolta, a reptéri dolgozók leszedik a problémás címkéket, míg mások azt feltételezték, hogy a matricákon van lejárati dátum, ami után már nem érvényesek.
https://www.tiktok.com/@flyontairport/video/7270347613101133102
Az egyik hozzászóló szerint érdemes lenne ráírni a címkékre, hogy "utazás után eltávolítani", mert egyáltalán nem köztudott, hogy a videóban említett balesetek simán megtörténhetnek.
Egy címkét viszont érdemes rajta hagyni a csomagon, azt, amelyiken a nevünk és az e-mail-címünk szerepel, így ha elveszne a poggyász, könnyebben beazonosítható. Vannak ugyanakkor azok is, akik a digitális nyomkövetőre esküsznek, ami sok találgatástól megkímélheti az embert, és könnyebben kézre kerítheti a poggyászt.
Érdemes lefotózni is a csomagot a becsekkolás előtt, ha pedig ilyen típusú bőrönddel utazol, alaposan nézz utána a szabályoknak.
(Forrás: Travel and Leisure, képek: Getty Images)
poggyász | bőrönd | repülés | utazás | matrica | hiba
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Kvíz: mennyit ismersz fel a világ leghíresebb strandjai közül?
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
