A járványügyi helyzet javulása miatt a holland kormány enyhített néhány, a koronavírus terjedését lassító intézkedésen. A döntés alapján szerdától újra kinyithatnak a színházak, a mozik és a könyvtárak, valamint az állatkertek, vidámparkok és az erotikus bárok.
A rendelet értelmében a beltéri helyiségekkel rendelkező közterületeken legfeljebb harminc ember tartózkodhat egyszerre.
További enyhítéseket jelentettek be a kötelező karantén időtartamával kapcsolatban is, amely tíz nap helyett öt napra rövidül.
A döntés szerint a háztartások egy helyet már akár három embert is fogadhatnak. A légzőszerveket eltakaró maszk viselése azonban – jelentette be a kormány – december elsejétől kötelező lesz a belső tereken.
"Az új fertőzések száma továbbra is magas, de a tendencia csökkenő, ami jó jel" – mondta Mark Rutte holland miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján.
Az országban az egészségügyi közszolgálat keddi statisztikai adatai szerint tizennégy százalékkal, az előző héten pedig negyvenkét százalékkal csökkent az új fertőzöttek száma. Kedden 4302 új esetet rögzítettek, míg a járványban nyolcvanhatan haltak meg, ami tizenöt százalékos visszaesést jelent az előző hét adataihoz képest.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)
intézkedések | koronavírus | enyhítés | hollandia | járvány
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
