Montenegró eltörölte az éjszakai kijárási tilalmat, Észak-Macedónia pedig ismét engedélyezte a nyilvános eseményeket ,és megnyitotta a sportközpontokat szerdától a koronavírus-fertőzöttek számának jelentős csökkenése miatt – jelentette a térség sajtója.
Mindkét országban legalább negyven százalékkal csökkent az új fertőzöttek száma az utóbbi héten.
A szkopjei kormány is rövidített a kijárási tilalmon, amely így már éjfél és 4 óra között van csak érvényben, a podgoricai kormány döntése értelmében pedig Montenegróban újraindítják a régiók közötti tömegközlekedést.
A korábban általunk is ajánlott Montenegró mindössze két nagyobb magyar megye területét foglalja el, cserébe közel háromszáz kilométer hosszú partvonala van, illetve a kis kanyonoktól kezdve a magas hegyeken át a pálmafákig, változatos a menüje.
Első helyen említendő az UNESCO Világöröksége alá tartozó Kotori-öböl, mely elképesztő környezetben fekszik:
közepesen magas hegyek ölelik át, magát a kikötőt, illetve lényegében Kotort pedig városfal védelmezi.
Képeslapra, vagyis Instagramra passzoló azurkék tengere, bájos óvárosa és lenyűgöző strandjai miatt ellenállhatatlan a tengerparti Budva városa is, mint ahogy Európa egyik utolsó érintetlen őserdejének és legmélyebb kanyonjának is nehéz nemet mondani. A kicsit békésebb Perasthoz közel két kicsi szigetre hajózhatunk át, Petrovac városába pedig a mediterrán hangulatért és a tengerparti éttermekért érdemes elmenni.
Ide kapcsolódóan nemrég megírtuk, hogy a magyar lakosság nagy része a korábbiaknál több belföldi utat tervez a jövőben.
(Forrás: MTI, fotók: Unsplash, Pixabay)
utazás | koronavírus | balkán | enyhítés | nyaralás | észak-macedónia
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Soha többé ne tedd az ágyra a bőröndödet, miután sokkoló eredményt hozott egy kutatás
10 eldugott európai falucska, ahol elbújhatunk a világ elől
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

