Hetekkel azután, hogy Észak-Korea újra elkezdett nyugati turistákat fogadni, máris leállították a programot – írta a BBC.
Az ázsiai ország a Covid idején zárta le a határokat, azóta – öt év után – először fogadott turistákat nemrég Egyesült Királyságból, Kanadából, Görögországból, Új-Zélandról, Franciaországból, Németországból, Ausztriából, Ausztráliából és Olaszországból.
Igazából 2023-ban enyhítettek picit a szigoron, azóta néhány orosz turistacsoport ment oda síelni; a legutóbbi, nyugatiakat beengedő ötnapos utazást a pekingi székhelyű Koryo Tours szervezte meg 13 turista számára az északkeleti határvárosba, Rasonba.
Phenjanban nem adtak magyarázatot a mostani zárásra.
Több utazásszervező – a Koryo mellett a Young Pioneer Tours és a KTG Tours – is azt írta, hogy további információkat ígértek nekik, egyelőre azonban csak annyi biztos, hogy Rasonba senkit nem engednek be. Az utazásszervezők azt mondták a BBC-nek, hogy a február 20-i nyitás után
a látogatók mozgása még korlátozottabb volt, mint a járvány előtti utakon – kevesebb lehetőségük volt az utcákon bolyongani és a helyiekkel beszélgetni.
Nem lehetett sem telefonálni, sem internetezni, illetve az egyik túravezető szerint Rasont is azért választották ki, mert viszonylag zárt, könnyen ellenőrizhető terület.
Ehhez képest szinte hihetetlen, hogy állítólag 2019-ben 350 ezer turista látogatott Észak-Koreában, 90 százalékban kínaiak.
Nekünk is marad tehát az online ismerkedés a világ egyik legkülönösebb országával, amelyről nemrég edukációs jellegű kvízt állítottunk össze, ahol a válaszok nagy többségénél az adott kérdés hátteréről is írtunk.
(Forrás: BBC, fotó: Getty, Unsplash)
észak-korea | turizmus | utazás
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Soha többé ne tedd az ágyra a bőröndödet, miután sokkoló eredményt hozott egy kutatás
10 eldugott európai falucska, ahol elbújhatunk a világ elől
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
