Az Arsenit építészeti stúdió munkáját dicséri a Piil, ami egy moduláris, fából és acélból készült nyaraló. A mesés kabinházat Észtországba, egy fenyőerdő szomszédságába álmodták meg.
Az egy lábon álló kabinház akkora konzollal rendelkezik, amely 4,25 méterrel a föld fölé emeli a lakóegységet, miközben létrehoz egy védett kültéri pihenőhelyet is.
A festői helyen álló, moduláris elemekből készült és a helyszínen összeszerelt kabinház minimálisan érintkezik a talajjal, miközben a lakóteret a fák lombkoronaszintjére emeli. A fémváz fa borítást kapott, így olyan hatást kelt, mintha
szerves része lenne a közeli erdőnek.
A projekt egyértelmű célja az volt, hogy lehetőséget teremtsen a természetbe való menekülésre. Éppen ezért a fából készült elemeket emelték ki, az acél anyagokat pedig feketére festették, hogy az összképben ne válhasson dominánssá.
Az egyszobás kabinház külső felülete kezeletlen, termikusan módosított fenyőburkolatot kapott, amely idővel ezüstszürke színre vált, így
tökéletesen beleolvad majd az épület a környezetébe.
A belső tér szintén natúr fa borítással rendelkezik, fő teréből pedig páratlan kilátás nyílik az erdőre. A magasföldszintre egy lépcső vezet fel, onnan szintén remek panorámában gyönyörködhetnek a bérlők.
A tervezőiroda szerint a kabinház moduláris felépítése olcsóbbá és biztonságosabbá tette a hagyományos szerkezetek megépítését, emellett csökkenti az anyagpazarlást, minimalizálja a költségeket, valamint az építési időt is.
(Forrás: Dezeen, fotók: Yifan Liu)
észtország | építészet | fenyőerdő | erdő | belsőépítészet | kabinház
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!