Kitört az Etna, lezártak több olasz repteret

Vasárnap éjjel kitört a 3357 méter magas Etna és  hamufelhőbe borította Szicília keleti részének égboltját.

Ezért a Szicíliába érkező vagy onnan induló járatokat átirányították vagy törölték. A cataniai repülőtér, amelyen augusztusban naponta átlagosan mintegy kétszáz járat fordul meg, hétfőn hajnali 2.38-kor bezárt, miután még fogadott egy Casablancából érkező járatot. A reptér, amely Szicília légi kapujának számít, mintegy ötven kilométerre délre fekszik az Etnától.

A London Gatwickről reggel 6.30-kor induló Cataniába induló easyJet-járat a sussexi repülőtéren parkol, és várhatóan több mint kilenc órás késéssel érkezik majd Szicíliába, akárcsak a British Airways Gatwickről 7.10-kor indult volna Cataniába.

A Ryanair Cataniában leszállni készülő járatait a Szicília nyugati részén fekvő Trapani repülőterére irányították át, több tucatnyi más járatot pedig töröltek,

köztük az ITA Airways legalább tíz Róma és Catania közötti gépét. A menetrend szerint Cataniából reggel 6 órakor induló mind a tíz járatot törölték. A reptér a jelen állás szerint legalább este nyolc óráig zárva marad.

Néhány napja az Etna füstkarikákat eregetett

Az Etnától mintegy 150 kilométerre fekvő Comiso repülőtere is zárva van, az oda érkező járatok több órás késéssel közlekednek. A Palermói reptér viszont nyitva áll.

A cataniai repülőtér nemrég tűz miatt tartott zárva egy ideig, és a palermói reptér is felfüggesztette a működését.

(Forrás: Independent, Aeroporto di Catania/Facebook, képek: Getty Images)

kitörés | Catania | vulkán | reptér | etna | lezárás

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom