Az Eurocontrol kiadta a 2022–2028-as időszakra vonatkozó előrejelzését.
A légi forgalmi szervezet idei évre vonatkozó elemzése szerint 2022 áprilisáig a jegyárak reálértéküket tekintve nem emelkedtek jelentősen a járvány előtti szinthez képest, májusban azonban meglódultak a viteldíjak, és júliusra már az infláció felett 15 százalékkal kellett többet fizetni egy utazásért, mint 2019-ben.
Ebben a hónapban a járatok száma a 2019-es indulások 86 százalékát érte el, és azóta is nagyjából ez az arány. Úgy tűnik, a légitársaságok nem is akarnak nagyon kapacitást növelni, ami nemcsak a munkaerőhiánynak, de
az üzemanyagáraknak is betudható, amelyek a járvány előtti literenkénti 50 centről 1 eurós rekordárra ugrottak.
Az idei légiközlekedési képet nagyban formálta az ukrajnai háború, amely miatt több útvonalat is meg kellett változtatni. Az Európa és Ázsia közötti légi forgalom nagy része Délkelet-Európába tolódott át, így fordulhat elő, hogy Magyarország felett például 30 százalékkal több gép halad át, mint azelőtt, míg Lengyelország légterében 38 százalékkal kevesebb járat fordul meg.
Ami az előrejelzéseket illeti, az Eurocontrol nem túl optimista, úgy véli, hogy az ukrán, orosz, fehérorosz és moldovai légtér korlátozásai akár 2028-ig is fennmaradhatnak,
miközben a légiiparnak csökkenő növekedéssel és magas inflációval kell szembenéznie, miközben „jelentős számú” országban recesszió várható jövőre.
A szervezet szerint az üzleti utakat „részben digitális alternatívák váltják fel”, egyes európai országokban pedig növekvő környezeti aggályok miatt korlátozhatják a járatok számát, de a jóslat szerint az indulások száma 2025-re így is visszatér a pandémia előtti szintre, és 2028-ra 7 százalékkal emelkedik is. Persze, ez az évi 4-5 százalékos növekedéshez szokott iparágnak komoly visszaesést jelent.
A repülőjegyek árában az egyes országok reptereinek a döntései is közrejátszhatnak, ha a legjobb ajánlatokat keresed, akkor ezen az oldalon érdemes leginkább körülnézned.
(Forrás: Independent, képek: Getty Images)
előrejelzés | eurocontrol | légtérzár | repülőjegy | áremelkedés
Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod
10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod
Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!