Pezsgő wellness-élet, pilates stúdiók, szépségszalonok és rengeteg stílusos Instagram-poszt jellemzi azokat az európai városokat, amelyek az egyik nemzetközi kozmetikai márka kutatásának rangsorában az élen végeztek.
Mitől lesz egy város igazán „glamúros”? Elsőként talán a luxuséttermekre és az ötcsillagos hotelekre gondolnánk, ám a Catrice új kutatása szerint a ragyogás igazi fokmérője inkább az önmagunkkal való törődés.
Szerintük a szépségápolás, a wellness-szolgáltatások és a stílusos vásárlási lehetőségek számítanak igazán.
Éppen ezért kutatásukban azt vizsgálták, hogy százezer főre vetítve hányan keresnek rá a jóga- és pilates stúdiókra, hány szalon, spa és szépségipari rendezvény található az adott városban, illetve milyen gyakran jelennek meg a városok nevei mellett a stílussal és divattal kapcsolatos hashtagek az Instagramon.
Az élen nem meglepő módon London végzett. Az Egyesült Királyság fővárosában található a legtöbb szépségszalon (4559), divat- és szépségrendezvény (4200), ezekhez pedig több mint ötmillió Instagram-bejegyzés kapcsolódik.
A brit főváros tehát valóságos szépségipari fellegvár azoknak, akik testi-lelki feltöltődésre vágynak.
A második helyen a kifinomultságáról ismert Zürich végzett, míg a harmadik helyet a divat szinonimájaként emlegetett Párizs foglalja el. A lista további helyezettjei között szerepelnek dél-európai és brit városok is, köztük Barcelona, Lisszabon, Edinburgh és Dublin.
Íme Európa tíz leginkább glamúros, csajos városa a kutatás szerint:
- London
- Zürich
- Párizs
- Velence
- Amszterdam
- Barcelona
- Lisszabon
- Edinburgh
- Dublin
- Milánó
(Forrás: TimeOut, fotók: Getty)
csajos | toplista | város | glamúr | rangsor | Európa
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!