Itt van tőlünk karnyújtásnyira az ország, ahol Európa legelégedettebb emberei élnek

Ha Európa legboldogabb országára gondolunk, rendszerint a finnek jutnak eszünkbe, az Eurostat legújabb elégedettségi felmérésében azonban ők csak a második helyre szorultak.

Az európai statisztikai hivatal szerint tavaly az uniós polgárok általában véve elégedettek voltak az életükkel, ezen belül is leginkább az osztrákok érezték úgy, hogy nincs okuk panaszra. Ez pedig a tízből 7.9 elégedettségi pontot ért az összesítésben.

Közvetlenül utánuk, a második helyen találjuk Finnországot, amelyhez, némileg talán meglepő módon Románia és Lengyelország is felzárkózott a közép- és kelet-európai régióból 7.7 ponttal. A környékünkről még a negyedik helyen, Dániával holtversenyben végzett Szlovénia és az Írországgal, Máltával és Svédországgal együtt ötödik Csehország tartózkodik a mezőny első harmadában.

Magyarország a sor végén kullog,  kilencedik helyen, 6.9 ponttal rögtön a Portugáliával és Franciaországgal együtt 7-7 pontot kapott Szlovákia után és Horvátország előtt.

A kelet-európai pesszimizmust ismerve ez talán nem is annyira meglepő, mint Németország utolsó előtti helye, amellyel szinte a sereghajtó Bulgáriával kerül egy kategóriába. A balkáni ország volt az egyetlen, amely a tízből kevesebb mint hat pontot, 5,6-ot kapott, de Németország is alatta marad a 7,1-es európai átlagnak a maga 6,5 pontjával. Az alsó három sorát Görögország zárja, az említetteken kívül pedig még Lettország áll mögöttünk.  Az ellenkező oldalon dobogós lett még Belgium és Hollandia.

A felmérés szerint többek között az iskolai végzettség, a család és a pénzügyi stabilitás befolyásolta leginkább a megkérdezettek általános elégedettségét. A teljes lista itt látható.

Bécs egyébként idén a világ legélhetőbb városa lett, ami szintén okot adhat az elégedettségre nyugati szomszédainknál.

(Forrás: Independent, képek: Getty Images)

országok | ország | elégedettség | Európa | eurostat | boldogság

FOLYTASD EZZEL

A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel

A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A nyár titkos karmesterei nélkül nincs biztonságos repülés
Hirdetés