Az uniós országok 2021-ben rekordszámban adtak új állampolgárságot, összesen 827 300 embernek, akiknek 85 százaléka az unión kívülről érkezett.
A legtöbb új állampolgárt Spanyolország könyvelte el, ami 144 800 új embert jelentett. Ezután Franciaország és Németország következik 130 ezer új polgárral, majd Olaszország 121 500-zal és Svédország 89 400-zal.
Svédország azonban az arányokat tekintve az első helyen áll, minden száz, eredetileg nem svéd rezidensre tíz állampolgárság jutott.
Hollandiában 5,4, Romániában 4,6, Portugáliában 3.7 és Belgiumban valamint Spanyolországban 2,7 ez a szám.
Ezzel szemben Litvánia mindössze 0,2, Lettország 0,3, Észtország 0,5, Csehország, Horvátország és Szlovákia pedig 0,7 állampolgárságot adott száz rezidensenként.
Ugyanakkor a legtöbb ország több állampolgárságot adott, mint az előző években: Franciaország például 43 900-zal, mint 2020-ban. Németország plusz 18 800, Spanyolország további 17 700, Svédország további 9 200, Ausztria pedig további 7200 polgárt fogadott be.
Olaszországban ezzel szemben 10 300-al kevesebben kaptak állampolgárságot, mint az előző évben.
A helyi népességhez viszonyított arányokat tekintve szintén Svédország vezet, ahol ezer svédre 8,6 új állampolgár jut, majd Luxembourg következik 7,8-cal és Hollandia 3,6-tal.
Európa új állampolgárainak többsége Marokkóból és Szíriából érkezett, ezután az Olaszországban állampolgárságot szerző albánok következnek, majd román, török, brazil, algériai és ukrajnai polgárok követik őket. Az új állampolgárok átlagéletkora 32 év.
A minap arról is írtunk, hogy melyik európai országba léphetnek be a legtöbben vízum nélkül.
(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)
ország | állampolgárság | európai unió | svédország | legkönnyebb
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!