Világos és egyszerű szabályokra van szükség az európai és nemzetközi idegenforgalom újraindítására Mario Draghi olasz miniszterelnök szerint, aki az európai zöldigazolvány június második felétől számított életbe léptetését jelentette be a G20 országcsoport turisztikai minisztereinek tanácskozása végén Rómában, kedden.
A találkozót záró online sajtótájékoztatón Mario Draghi kijelentette, Olaszország alig várja, hogy újra turisták látogassanak hozzájuk. Hozzátette, hogy az Európai Unió koronavírus-védettségi dokumentumának bevezetésére várva Róma már május második felében bevezet egy nemzeti zöldkártyát, mellyel a turisták szabadon, karanténkötelezettség nélkül mozoghatnak az országban. "Gyertek Olaszországba nyaralni!" – mondta Mario Draghi.
Az újonnan létrehozott olasz turisztikai minisztérium vezetője, Massimo Garamaglia közölte, hogy az uniós belső piaci biztostól a digitális zöldigazolvány minél gyorsabb bevezetését sürgette unión kívüli országok bevonásával is.
Mint ismeretes, az EU a tervek szerint bevezeti az oltási könyv szerepét betöltő digitális zöldigazolványt, amely a beoltottságot fogja igazolni, illetve teszteredményeket tartalmaz azok esetében, akik még nem kaphattak oltást, továbbá információt arról, ha valaki már átesett a koronavírus-fertőzésen. A WHO több okból sem támogatja a vakcinaútlevelet.
(Forrás: MTI, fotók: Getty Images, Pixabay)
koronavírus | nemzeti zöldkártya | bevezetés | európai unió | olaszország | turista
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!