A világ tetején, a jégmezők és sziklacsúcsok között eddig minden szem a hegymászókra és a serpákra szegeződött. Mostantól azonban egyre gyakrabban pillant majd fel mindenki az égboltra, amit immáron nemcsak a megcsillanó csúcs, hanem egy drón is ural.
A Mount Everest alaptáborában ülő drónpilóta, Milan Pandey munkája forradalmasíthatja a hegymászást, hiszen a serpák fizikai munkáját kiváltva ezzel az innovatív eszközzel szállítja a létrákat, a köteleket és az oxigénpalackokat az alaptábor és az első tábor között. Míg a legkeményebb emberi erő is Khumbu-jégzuhatagon átkelve, a két tábor között hat-hét órát is cipekedhet, rendkívüli veszélyek közepette, addig a drón a távolságot hat-hét perc alatt is megteheti.
A drónok életmentő eszközöket, így gyógyszereket is képesek szállítani.
Az első, Kína által adományozott DJI drónok 2024 áprilisában szálltak fel, és azóta több mint ötszáz kilogramm hulladékot szállítottak le a hegyről. Bár a drónok akár harminc kilogrammot is bírnának, biztonsági okokból csak körülbelül 20-at visznek egy-egy út alkalmával. Idén már a szezon kezdete előtt munkába álltak az eszközök, az első hegymászók megérkezése előtt már javában szállították a felszereléseket, majd a mászások alatt a hulladékokat mozgatják.
A serpa közösség azt reméli, hogy a drónok biztonságosabbá teszik a hegymászást.
Dawa Janzu Sherpa elmondása szerint a drónokkal a munkaidő és a kockázat is megfeleződött.
„Ha a drónok nem segítettek volna, idén a rossz időjárás miatt nem tudtuk volna időben rögzíteni az útvonalakat”
– tette hozzá.
A hegymászó közösség is üdvözli az új technológiát. Caroline Ogle, az új-zélandi Adventure Consultants munkatársa szerint a drónok használata természetes része a hegymászás fejlődésének, amely a korábbi évtizedek technológiai áttöréseihez hasonlóan a biztonságot szolgálja. Lisa Thompson, a hét kontinens legmagasabb csúcsait megjárt hegymászó szintén úgy látja: a drónok nem csökkentik a hegymászás kihívását,
„a hegy ugyanaz marad, a próbatétel továbbra is valós”.
(Forrás: CNN, fotók: Getty)
mount everest | újítás | serpa | szállítás | forradalmi | drón
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!